A köztévé munkatársai csütörtök estére, a 48 perc című műsorba hívták vitára Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját és Magyar Pétert, hogy hazánk aktuális helyzetéről beszélgessenek. A Tisza Párt diszkóbotrányáról elhíresült elnöke az árvízre hivatkozva lemondta a vitát, és azt állította, hogy ő a gátakon fog homokzsákot pakolni. A 48 perc című műsor azonban csütörtökön este fél kilenckor kezdődne. Meglehetősen életszerűtlen, hogy Magyar Péterék sötétedés után is homokzsákokat pakolnának azon a néhány kritikus szakaszon, ahol a gátrendszereket ki kell egészíteni.
Orbán Balázs kemény választ adott Magyar Péter átlátszó, mondhatni nevetséges indokára:
Hónapok óta nyomasztja Magyarország politika iránt érdeklődő közvéleményét azzal, hogy Önnel senki nem vitázik, és nem hívják a köztelevízióba. Ezek után pedig, amikor teret és felületet kapna, angolnákat meghazudtoló módon igyekszik kibújni a vita alól. Sebaj, én megvárom. Kíváncsi vagyok, hogy a következő alkalommal mi lesz a kifogás. Kifogások gyártásában, vádaskodásban ugyanis Ön eddig is világklasszis teljesítményt nyújtott.
A köztévé rugalmasnak mutatkozott, és készségesen eltolta volna a vita időpontját október 3-ára, amikor már biztosan levonul az árhullám, azonban kiderült, hogy Magyarnak valójában nem az időponttal volt gondja. Egész egyszerűen gyáva és reszket a vitától.
Komolytalannak és szánalmasnak tartjuk a propagandatelevíziónak a súlyos árvízhelyzet közepén bemutatott újabb kutyakomédiáját – közölte Magyar Péter szervezete, a Tisza Párt a Telex kérdésére válaszolva, mely arról szólt, hogy a baloldali politikus elfogadja-e a közszolgálati televízió új meghívását.
Magyar „The Man" Péter most megmutatta a híveinek és az egész országnak, hogy milyen gyáva ember is valójában.
Az eredeti cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.