Mi történt, miután Magyar Péter ellopta egy szemtanú mobiltelefonját?

magyarpéter
Magyar Péter az ominózus éjszakán
Vágólapra másolva!
Magyar Péter nem véletlenül érdemelte ki a "diszkópolitikus" jelzőt. Emlékezetes nyáreleji botrányait ugyanis egy tinidiszkóban követte el, egyetlen átitalozott éjszaka alatt: volt randalírozás, hangoskodás, kötekedés, lopás, és szinte biztos, hogy még tettlegesség is.
Vágólapra másolva!

Köztudomású, hogy Magyar Péter agresszív ember, ezt volt feleségének és egykori barátnőjének vallomásán kívül számos megnyilvánulása bizonyítja. Legékesebben talán az a nyáresti "kaland", amikor a politikus többedmagával egy elit fővárosi szórakozóhelyen olyan botrányosan viselkedett, hogy a biztonságiak vezették ki.

Ezen az estén 

Magyar Péter órákon keresztül italozott, fiatal nőket zaklatott 

- ugyanis egy tinidiszkóban mulatott éppen. Később összetűzésbe került többekkel, mások mellett egy férfival is, akinek ellopta a mobiltelefonját, mert az illető azzal levideózta a nemhogy politikushoz, de kultúremberhez sem méltó viselkedését.  

A telefon ellopását szóváltás előzte meg, végül 

Magyar egyszerűen elvette a mobilt, a zsebébe rejtette - majd pedig cinikus módon letagadta, hogy nála van.

Részeg támolygással elhagyta a szórakozóhelyet, levonult a Duna-partra, és a telefont - ami elmondása szerint ugyebár nem is volt nála... - a tulajdonos-sértett és mások szeme láttára a vízbe dobta.

Hiába bízott azonban abban a "diszkópolitikus", hogy ezzel megszabadult a róla készült videofelvételektől. A telefont később a búvárok emelték ki a vízből, és működőképes állapotban vissza is szolgáltatták a jogos tulajdonosnak.

Magyar Péter ellen nyomozás indult, és csütörtökön 

a legfőbb ügyész már az Európai Parlament elnökéhez fordult a magyar politikus mentelmi jogának felfüggesztését indítványozva.

Magyar Péter bejelentette: nem mond le mentelmi jogáról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!