Magyar Péter Brüsszel kezébe adná a határvédelmet és titkos paktumot köthetett

magyarpéter, szex, botrány
Bele-belelendült a táncba...
Vágólapra másolva!
Magyarországnak versenyeznie kell, Magyarországnak az a jó, ha nem "elutasítjuk, hazazavarjuk, kirekesztjük a kihívókat, hanem megértjük, hogy mitől jobbak, mint mi, és elkezdünk velük versenyezni", feljavítva a teljesítményünket - így fogalmazott Orbán Viktor kormányfő a azdasági semlegesség lényegről szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. A héten mindezek mellet Magyar Péter egyértelműen bevándorláspárti javaslatot tett, valamint továbra is meneül a mentelmi jogát érintő kérdések elől. A Kormányinfón kiderült, hogy a kormány tárgyalt a jövő évi költségvetés céljairól. Nagy Márton feladata lesz, hogy tárgyaljon a munkaadókkal és munkavállalókkal, hogy emeljék a minimálbért Magyarországon.Többéves megállapodást szeretnének elérni, a kormányzatnak az az érdeke, hogy a minimálbér minél magasabb legyen. Az Origo belpolitikai összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Magyarország érdeke a gazdasági semlegesség és nem a blokkosodás - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában; Orbán Viktor Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnökének elemzésére hivatkozva kiemelte: Európa óriási versenyképesség-vesztést szenved el, és ha azt csináljuk továbbra is, amit eddig csináltunk, "abból nagy baj lesz". Jelezte, Európának kétféle válasza lehet Ázsia gazdasági fölemelkedésére: vagy benevez a versenybe, vagy "diszkvalifikálja" az ellenfelet, és lezárja a határait. 

Magyar
Magyar Péter bevándorláspárti javaslatot tet
(Photo by Sameer Al-DOUMY / AFP)

Az unió a blokkosodás felé hajlik, naponta jönnek a hírek a védővámok bevezetéséről, de Magyarország számára a blokkosodás tragédia lenne, mint ahogy tragédia volt a szocialista gazdaság is, amikor kettévágták a világgazdaságot egy szovjet és egy amerikai világgazdaságra.  Egy ilyen kettévágás esetén mi a "perifériára szorulunk, jelentéktelen szereplői leszünk a világgazdaságnak, lehetőségeket vesztünk, bezárnak bennünket egy zsákutcába". Orbán Viktor álláspontja szerint Magyarországnak versenyeznie kell, Magyarországnak az a jó, ha nem "elutasítjuk, hazazavarjuk, kirekesztjük a kihívókat, hanem megértjük, hogy mitől jobbak, mint mi, és elkezdünk velük versenyezni", feljavítva a teljesítményünket - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, hogy ezt mondja a Draghi-féle jelentés is.

Titkos paktumot kötött Magyar?

A héten kiderült, hogy Magyar Péter minden bizonnyal titokban megszavazza Karácsony-Gyurcsány emberét.  "... javaslom megfontolásra Karácsony Gergelynek, hogy jelöljön olyan főpolgármester-helyettest, akinek a személye ezekre garancia lehet és aki a közgyűlésben meggyőző többséget kaphat egy titkos szavazáson – közölte Magyar Péter kedden." A baloldali politikus ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy kész arra, hogy a Karácsony-Gyurcsány szövetség emberét támogassa a főpolgármester-helyettesi posztra, persze csak titokban, a rá jellemző sunyi módon, egy titkos szavazás keretében. Magyar Péter a bejegyzésében folyamatosan óbaloldalinak hívja Gyurcsányt és Karácsonyt. Ezzel akaratlanul is egyértelműen jelzi, hogy ő az újbaloldal.  A fővárosi baloldali helyezkedésről korábban a Fidesz azt közölte, hogy természetesen sem az ó-, sem az újbaloldallal nem kötnek koalíciót. 

Bevándorláspárti javaslat

Az is világos lett mindenki előtt, hogy Magyar Péter a brüsszeli bevándorláspárti, nem létező határvédelmet akarja Magyarországon. A baloldali politikus szerdán azt javasolta, hogy a magyar Országgyűlés, hasonlóan más tagállamokhoz, a határok védelmét az európai uniós joggal összhangban lévő jogszabályokkal oldja meg. Tehát Magyar Péter azt szeretné, ha teljes mértékben a brüsszeli határvédelmi szabályozást venné át Magyarország is. Mint ismert, jelenleg a brüsszeli irányelvek alapján az Unió legtöbb országa gond nélkül engedi be az illegális bevándorlók tömegeit. Így került Európába a solingeni terrortámadás elkövetője is, aki három embert szúrt le. A magyar kormány hosszú évek óta vitában áll Brüsszellel, mivel az Orbán-kormány nem kívánja beengedni az illegális bevándorlók százezreit.

Mi lesz Magyar mentelmi jogával?

A kampányidőszakban ígérte meg többször is Magyar Péter, hogy megszünteti a mentelmi jogot. A diszkóbotrány óta azonban kerüli a témát, és nem hajlandó válaszolni a kérdésekre. A Magyar Nemzet most erről közölt egy videót. 

Eltöröljük a mentelmi jogot természetesen. Semmi értelme."

– így kampányolt még tavasszal Magyar Péter. 

Magyar Péter korábban arra az egyszerű kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, hogy igaz-e az az álltás, amit a Magyar Nemzetnek is nyilatkozó férfi mondott, miszerint Magyar az Ötkertben elvette a telefonját. 

A rendőrség garázdaság és rongálás gyanúja miatt nyomozást indított, majd az ügy átkerült a Központi Nyomozó Főügyészségre.

A Magyar Nemzet arra lett volna kíváncsi, hogy Magyar Péter továbbra is kitart-e azon állítása mellett, miszerint meg akarja szüntetni a mentelmi jogot. Azonban a politikus nem volt hajlandó válaszolni a feltett kérdésekre.

Mint megírtuk, jó ideje attól hangos a magyar sajtó, hogy Magyar Péter különböző luxus-szórakozóhelyeken akar barátnőt keresni magának, sok esetben erőszakos módon. Egész nyáron buliról bulira járt, valóságos bulibáróként viselkedett, ugyanis miután elérte, hogy európai parlamenti képviselő lett belőle, megfordult egy tinidiszkóban, ahol megütött egy férfit, és akinek ellopta a telefonját, majd a Dunába dobta. Mindezt azért csinálhatta, mert nem tetszett neki, hogy a férfi videóra vette, ahogyan ő kiskorú lányokat zaklat. Végül a biztonsági őrök dobták ki Magyart a helyről. Közben kiderült, hogy brüsszeli mentelmi joga mögé bújt, így nem lehet kihallgatni a Dunába dobott telefon miatt.

Gulyás: Így összeomlik a schengeni rendszer

A héten Kormányinfót is tartottak. A kormány mandátumot adott Bóka János EU-ügyi miniszternek, hogy tárgyaljon az Európai Bizottsággal a migráció ügyében Magyarországot elmarasztaló ítélettel kapcsolatban – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékeztetett: a népszavazás eredménye számukra parancs, a magyar emberek akarata ellenére senkit nem lehet betelepíteni Magyarországra.

Gulyás Gergely
Gulyás Gergely: Készek vagyunk pert indítani
Fotó: Ladóczki  Balázs

A határrendészeti költségek megtérítését is igényelni fogják a tárgyalások során a Bizottságtól, ezért készek pert is indítani.

Magyarország úgy költött kétmilliárd eurónak megfelelő összeget a külső schengeni határ védelemére, hogy az Európai Uniótól erre semmilyen hozzájárulást nem kapott.

Gulyás Gergely felidézte: Orbán Viktor volt az első, aki 2015-ben világosan elmondta, hogy ha nem kötelező a külső határ védelme, akkor a schengeni rendszer össze fog omlani. Most, amikor Németország bevezeti a belső határellenőrzést az unióban, ezt láthatjuk a miniszter szerint.

Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy a kormány tárgyalt a jövő évi költségvetés céljairól. Nagy Márton feladata lesz, hogy tárgyaljon a munkaadókkal és munkavállalókkal, hogy emeljék a minimálbért Magyarországon. A kormány a munkaadók és munkavállalók között csak közvetítő fél, és ha megállapodásra jutnak, akkor a kormány meghatározza a garantált bérminimum összegét – emlékeztetett a Miniszterelnökség vezetője. Mint mondta,

többéves megállapodást szeretnének elérni, a kormányzatnak az az érdeke, hogy a minimálbér minél magasabb legyen.

Gulyás Gergely kiemelte: Magyarországon általában minimálbérről beszélünk, és ezt használjuk összehasonlítási alapként is, de garantált bérminimum is létezik, miközben az európai uniós országok többségében garantált bérminimum nincsen. Minimálbért nálunk 250 ezren keresnek, a garantált bérminimum pedig mintegy 700 ezer embernek határozza meg a fizetését. Ezért Magyarországon a minimálbérnél lényegesen nagyobb jelentősége van a garantált bérminimumnak – tette hozzá.

Gulyás: Jöhet a munkáshitel

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy a kormány úgy döntött,

nem szakmunkáshitelt szeretnének bevezetni, hanem egy olyan munkáshitelt, ami nem csak a szakmunkások számára érhető el.

Emlékeztetett, hogy a diákhitel az első Orbán-kormány rendkívül sikeres terméke volt. Úgy gondoljuk, hogy a munkáshitelre most van szükség, és ez tenné teljessé a fiatalok számára a kedvezményes hitelhez jutás lehetőségét. A következő vagy az azt követő kormányülésen fogjuk a részleteket megtárgyalni, de a cél az, hogy egyszerűen gyorsan juthassanak kedvezményes hitelhez azok, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak – közölte a miniszter. A hitel részleteit Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter fogja kidolgozni, és legkésőbb 2025. január elsejével ezt a kormány be fogja vezetni.

Vitályos Eszter emlékeztetett: az elmúlt időszakban 84 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások, ez 32 projektet jelent. 

  • A kormány több mint kétmilliárd forintnyi összeget fordított óvodákra és bölcsődékre, 
  • 6,6 milliárd forintnyi összegben valósultak meg útfelújítások, 
  • a településfejlesztés területén öt projekt valósult meg összesen 750 millió forintnyi összegből, 
  • gazdaságfejlesztésre 8,3 milliárdot, 
  • oktatásra pedig több mint 64 milliárdot áldoztak.
LAB_943

kormányinfó

Gulyás Gergely, Vitályos Eszter
Az elmúlt időszakban 84 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások
Fotó: Ladóczki  Balázs

Összeomlott az infláció

A vártnál nagyobb mértékben, 3,4 százalékra csökkent az infláció augusztusban. Utoljára 2021 februárjában volt ilyen alacsony a pénzromlás üteme.

Az idén 6, jövőre pedig várhatóan további 3,2 százalék körüli mértékben emelik a nyugdíjakat - közölte a Pénzügyminisztérium. 

Idén is folytatódik a szociális tüzelőanyag program – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési minisztérium. A programban 5 milliárd forintnyi segítséget kapott 2346 önkormányzat. Szociális célú tűzifa vagy barnakőszén vásárláshoz ebben az évben is az 5 ezer lakos alatti települések pályázhattak.

A parlament ősszel tovább egyszerűsíti az orvosok nyugdíj utáni továbbfoglalkoztatásának szabályait, hogy enyhítse a szakemberhiányt – ígérte az egészségügyi államtitkár az Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencián. Takács Péter azt is mondta, hogy ebben a kormányzati ciklusban nem államosítják az önkormányzati tulajdonú szakrendelőket.

Az uniós joggal ellentétesnek minősítette az Európai Unió bírósága a magyar kormány 2022-ben bevezetett árstoprendeletét. Az indoklás szerint a 2023 júliusáig érvényben lévő szabályozás sértette a szabad versenyt. A Sparnak nem kell megfizetnie a magyar hatóságok által kiszabott bírságot.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!