A tervek szerint ezúttal Gerzsenyi Gabriella és Dömötör Csaba vitatták volna meg pártjaik álláspontját Magyarország európai uniós képviseletéről. Többek között arról beszéltek volna, hogy Magyar Péter pártjának képviselője az Európai Parlamentben a rezsicsökkentéssel kapcsolatban védte a multinacionális cégeket, míg a Fidesz kitart a családokat érintő rezsicsökkentés fenntartása mellett - írta a Magyar Nemzet.
A vita ezúttal sem jön létre, mert a Magyar Péter pártjának a sajtóosztálya elutasította megkeresést, sőt meg is fenyegette a meghívó közmédiát:
Nemsokára találkozunk a Kunigunda útján. Vagy így, vagy úgy
- válaszolták Magyar Péterék a megkeresésre.
A műsorban jelezték, hogy a közmédia „természetesen a továbbiakban is hívni és várni fogja műsorba a Tisza Párt képviselőit, függetlenül attól, hogy folyamatosan gyalázzák a közmédiát és munkatársait”.
Ahogy több cikkben írtunk róla, nem ez az első alkalom, hogy a közmédia vitára hívja Magyarékat. Először Magyar Pétert invitálták, hogy a 48 perc című műsorban vitázzon Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával.
A felkérés alól azonban a Magyar Péter azzal az ürüggyel bújt ki, hogy az árvízzel foglalkozik.
A visszautasítás után Orbán Balázs megjegyezte Magyar Péternek: „hónapok óta nyomasztja Magyarország politika iránt érdeklődő közvéleményét azzal, hogy Önnel senki nem vitázik, és nem hívják a köztelevízióba. Ezek után pedig, amikor teret és felületet kapna, angolnákat meghazudtoló módon igyekszik kibújni a vita alól.”
Ezek után a közmédia új időpontot adott a beszélgetésnek, azonban Magyar Péter ezt is elutasította. Miután Magyar Péter már kétszer elmenekül a vita elől, Orbán Balázs egy új megoldást ajánlott neki:
A magyar uniós elnökség bemutatásán az Európai Parlamentben a tervek szerint én is ott leszek, illetve Ön is ott lesz mint képviselő. Pontosabban elvileg Önnek is ott kellene lennie
- írta a miniszterelnök politikai igazgatója.
Hozzátette: „Ha a televízió is beleegyezik, akkor remélem, hogy ez így Önnek is elfogadható lesz, és nem jön több angolnázás, vádaskodás, elsomfordálás.”