Már nevet is kapott a ciklon, ami drasztikus lehűlést hoz Magyarországon

vihar, villám,
Képünk illusztráció!
Fotó: Christoph Reichwein/dpa / AFP
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése.
Vágólapra másolva!

A Köpönyeg.hu előrejelzése:

Csütörtök
A Genovai-öböl feletti középponttal fejlődik az a mediterrán ciklon, amelyik hirtelen drasztikus időjárásváltozást okoz hazánkban. Nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen várható eső, zápor. Az olasz meteorológusok által Boris névre keresztelt ciklon határozza majd meg a következő napok időjárását. Hatására erős lehűlés valószínű,  jelentős csapadékra, komolyabb zivatartevékenységre és orkán erejű szélre is számítani kell, sőt, 1500 m felett havazhat is. 

Az előrejelzett hőmérsékleti tartomány jelentős különbségeket mutat. Napközben 15 és 28 fok között alakul a hőmérséklet, a csapadékos tájakon az értékek inkább az alsó határhoz közelítenek, tehát 15-18 fok közötti hőmérsékletekre lehet számítani. Keleten még nem lesz csapadék, a hőmérséklet magasabb lehet, akár 25-28 fok is előfordulhat.Az északnyugatira forduló szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik.

Zivatarveszély miatt egyelőre Baranyára és Bács-Kiskunra adtak ki figyelmeztető előrejelzést
Fotó: met.hu



Péntek
Nyugat felől tovább növekszik és vastagszik a felhőzet. A nap első felében keleten még előfordulhat napsütés, de délutánra már ott is erősen felhős vagy borult lesz az ég, hasonlóan az ország többi részéhez. Sok helyen várható eső, zápor, és keleten akár zivatarok is kialakulhatnak. Jelentős mennyiségű csapadék valószínű. A szél egyre többfelé északnyugatira, északira fordul, amelyet sok helyen erős, a Dunántúlon pedig viharos lökések kísérhetnek. Délután 10 és 28 fok között várható, nyugaton hűvösebb, keleten viszont melegebb lesz.

Szombat
Továbbra is többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, sok helyen esővel, záporesővel. Egyes területeken jelentős mennyiségű csapadék is hullhat, ami megnehezítheti a közlekedést. Az északnyugati, nyugati szél erős lesz, különösen az Észak-Dunántúlon, ahol viharos széllökések is előfordulhatnak. A maximum hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul, így hűvös, esős időre kell készülni. A közlekedés szempontjából fontos, hogy a nedves, csúszós utak megnövelik a féktávolságot, ezért érdemes lassabban és óvatosabban vezetni. A heves széllökések is nehezíthetik a járművek irányítását, különösen a szélnek kitett útszakaszokon és hidakon. Az esőben a látási viszonyok is romolhatnak.

Vasárnap
Borongós időre készülhetünk, sok helyen esővel, záporokkal. Néhol jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Az északnyugati, nyugati szél többnyire erős lesz, különösen az Észak-Dunántúlon, ahol viharos széllökések is előfordulhatnak. A maximumok 10 és 17 fok között alakulnak. A tartósan csapadékos területeken hűvösebb lesz, míg ott, ahol átmenetileg felszakadozik a felhőzet, valamivel enyhébb időre lehet számítani.

Hétfő
Többnyire felhős idő várható, de északkelet felől helyenként felszakadozhat és csökkenhet a felhőzet. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A nyugati szelet a Dunántúlon továbbra is élénk, néhol erős széllökések kísérhetik. A hajnali 3 (!) és 11 fok közötti hőmérsékletek délutánra 12 és 18 fok közé emelkednek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!