Orbán Viktor kormányfő a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen arról is beszélt, hogy a gazdasági semlegességről nem tudtunk, de a mindennapi életünk részévé vált. Ez volt a járvány során is, amikor vakcinákat szereztünk keletről és nyugatról is. A migrációban is hasonlóan járt el Magyarország, ugyanis nem ideológiai alapon kezelte a problémát.
A gazdasági semlegesség lényege az, hogy ha kettéválasztják a világgazdaságot, akkor is lesznek olyan területek, áteresztőcsatornák, ahol a két világgazdasági rendszer érintkezik.
A hidegháború idején Bécs egy ilyen hely volt.
Magyarország 2010-ben a liberális gazdaságpolitika helyett végrehajtott egy gazdasági fordulatot, így meg van ennek a politikai alapja. Akkoriban nem tudták, hogy így alakul majd a világpolitika, de ez most épp kapóra jön nekünk.
A miniszterelnök tájékoztatása szerint a gazdasági semlegesség arra épül elsősorban, hogy
azzal üzletelünk, akivel mi szeretnénk. A második alapelv szerint azzal üzletelünk, akivel leginkább megéri. A harmadik alapelv az, hogy kimondjuk: csak a saját értékeink mentén tárgyalunk.
„Nem lehet összekeverni ideológiai kérdéseket gazdasági kérdésekkel, arra kell törekedni hogy a gazdasági kapcsolatot kizárólag gazdaságiak legyenek, és semmit ne kelljen feladni értékeinkből”
– magyarázta. Hozzátette: az unióban ezért blokkolták a nekünk járó uniós pénz egy részét, mert Magyarország elfogadta a gyermekvédelmi törvényt.
A negyedik pont Orbán Viktor tájékoztatása szerint, hogy
minden égtáj felé tájékozódnunk kell, nem csak nyugat felé, ugyanis a világ megváltozott. A modernitás nem kizárólagosan nyugati kategória
– tette hozzá.
A miniszterelnök elmondta, hogy a modernitás nem kizárólagosan nyugati kategória, annak számos példáját látni Ázsiában is. – Ha fejlődni akarunk, akkor minden égtáj felé nyitottnak kell lennünk – tette hozzá.
A gazdasági semlegesség kapcsán elmondta, hogy jelen kell lenni a londoni, a japán, a kínai és az arab pénzpiacon is. Leszögezte, hogy a beruházásoknak is semlegesnek kell lenniük, majd ismertette, hogy 25 milliárdnyi tőkét hoztak hazánkba a németek, míg az amerikaiak és a kínaiak 9-9 százalékot, tehát valamilyen szinten érvényesül már a beruházási semlegesség.
Magyarország egy beruházási semlegesség felé halad, és fogadja a beruházásokat a világ minden centrumából
– jegyezte meg. Szót ejtett róla, hogy érdemes megnézni Szerbiát, ahol szabad-kereskedelmi megállapodást kötöttek Kínával.
Negyedik tartalmi elemként a technológiai semlegességet nevezte meg Orbán Viktor, majd elmondta, hogy Paks 2 egy interkontinentális beruházás, mivel orosz, amerikai és francia cégek dolgoznak együtt. A kormányfő elmondta, hogy az ötödik elem az energetikai semlegesség.