Már a vége fele járunk – fogalmazott Orbán Viktor a hétfő reggeli Árvízinfón. A miniszterelnök elmondta, hogy Baján délben tetőzik az árhullám, az apadás pedig gyorsabb ütemben zajlik a felső szakaszon, mint azt várták. Budapesten már 74 centis apadásnál tartunk – tette hozzá. A kormányfő jelezte, hogy a harmadfokú készültségi szint szakasza 223 kilométerre csökkent. Szerinte minden ok megvan arra, hogy a legoptimistábban tekintsenek a következő napok elé.
Vannak dolgok, amiknek jó, ha vége van, az árvíz is ilyen – jegyezte meg Orbán Viktor.
A kormányfő beszélt arról is, hogy szombaton 755 km hosszúságban, tegnap már csak 706 km-en kellett védekezni, és a harmadfokú készültségi szakasz is csökkent.
Minden azt mutatja, kifelé jövünk a bajból. Nem szűnt meg, de enyhült a nyomás, ami látható a védekezésben részt vevő személyek számában, 560-nal kevesebben dolgoznak, az önkéntesek száma is csökkent – közölte a miniszterelnök.
Mint mondta, a legtöbb település rendben van, Pilismaróton 3300 méteren védekezünk. – Kismaroson a 600 méteres védmű rendben van, Budapest, Margit-sziget rendben, Kisapostagon is apadás van, Madocsa, Paks rendben, Bátánál egy bekötőúton átbukott a víz, de az ingatlanokat védjük. Baján 2700 méteres védvonal van, 100 százalékos a készültség, külön köszönet az önkénteseknek. Dunaújvárosban van egy fáradtolaj-elfolyás, de kézben tartjuk, míg Csepelen egy illegális hulladéklerakó került bajba, de itt is tartjuk a falakat. A tulajdonos jelenleg börtönben van, de eljárás alá fogjuk vonni – közölte.
Orbán Viktor hangsúlyozta, még másfél-két nap, és fellélegezhet az ország.
A kormányfő az árvízi védekezés kapcsán újságírói kérdésre elmondta, hogy az eredmény minősít, ugyanis a Dunát sikerült a medrében tartani. Jelezte, hogy a Lajtán az ideiglenes víztározót megnyitva ki tudták védeni a nehézségeket.
Ha baj van, a magyarok meg tudják védeni a településeiket. Csak a legjobbakat mondhatom a védekezésben résztvevők együttműködéséről – tette hozzá. Egy másik kérdésre a miniszterelnök közölte, hogy nem lesz baj a közegészségügyi helyzet kapcsán sem.
Az árvízi költségekről a kormányfő az Origo kérdésére azt mondta, a 2013-as védekezés 19,6 milliárd volt, a vízügyi ágazatra 18 milliárd forint jutott, idén ennek ötmilliárdból meg kell állnia.
A csepeli illegális hulladéklerakóról azt mondta, a dolog gyökeréig kell leásni, kérdés, miért vannak illegális szemétlerakók. – A rendszer bonyolult, mert a terület tulajdonosának kell most elvinni a szemetet, ami nem történik meg. Ezért az államnak kellene ezt megtenni, és benyújtani a számlát – vélekedett.
Orbán Viktor újságírói kérdésre elmondta, hogy megnyerték az árvízi csatát és nincs oka, hogy bárkivel szemben kritikát fogalmazzon meg a miniszterei közül. Szót ejtett róla, hogy amikor lement az árvíz, tartanak egy értékelő megbeszélést, hogy mire kell figyelni legközelebb és hol szükséges állandó védművet építeni.