Orbán Viktor: Tetőzés Baján - videó

Orbán,Viktor,Baja
Bajánál tetőzik a dunai árhullám, ezért hétfőn ott folytatta védelmi ellenőrzési körútját Orbán Viktor miniszterelnök Zsigó Róberttel, a térség országgyűlési képviselőjével és Kámánné Bari Bernadett megválasztott polgármesterrel közösen.
Fotó: Facebook / Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
Amint azt korábban megírtuk, a miniszterelnök hétfőn árvízvédelmi ellenőrzést tartott Baján. Orbán Viktor meghallgatta a vízügyi szakemberek jelentését, és megállapodott az új polgármesterrel, hogy az ideiglenes gátak helyett a jövőben mobil gátak védik majd Baja városát az árvizektől.
Vágólapra másolva!

"Tetőzés Baján. Megállapodtunk az új polgármester asszonnyal, hogy az árhullám levonulása után új mobilgát-rendszert építünk" - írta a miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videója mellé.

"Ez a védekezés 11. napja, itt hatalmas munkát végeztek. Kedden kezdtek dolgozni, és péntekre végeztek is" - hangzik el a felvételen. Mint azt korábban megírtuk, a Petőfi-szigeten 2800 méter hosszan kell védekezni. A védvonal egy részét a 2013-as árvíz után nem bontották el, így most kevesebb mint a felét kellett megépíteni. 

Tűzoltók, önkormányzati dolgozók és sok önkéntes munkájának köszönhetően péntek estére megépült a hiányzó töltésszakasz, és az egész védmű fóliázása és homokzsákokkal való megerősítése is megtörtént.

A sziget különböző pontjain elhelyezték a további védekezéshez szükséges homokzsákokat, a munkagépek is a szigeten vannak, és készenlétben áll 130 tűzoltó is. A folyamatos figyelőszolgálat 24 órában ellenőrzi a védművet.

Készen állunk a következő órák védekezésére

- állapította meg a helyszíni ellenőrzésen Orbán Viktor. 

Arról is beszámoltunk, hogy jó híreket osztott meg a miniszterelnök a közösségi oldalán. Orbán Viktor hétfő reggeli árvízvédelmi tájékoztatójáról itt és itt olvashatnak. Percről percre tudósításunkat pedig ezen a linken találja.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!