Orbán Viktor: Egy évtized alatt Magyarország és a magyar állam megerősödött

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök beszéde nyitotta meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni. Szeptember közepétől 10 napon át nehéz helyzetben volt Magyarország, a Duna teljes vonalán védekezni kellett, ez "szervezetten és rendben történt, a bajt sikerült kivédeni" - fogalmazott. "Ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre" - tette hozzá Orbán Viktor. A legtöbb európai országban áldatlan állapotok uralkodnak, de "nem örülünk, hogy igazunk lett" - nyomatékosította Orbán Viktor, aki azt mondta, Brüsszel főterére fogják szállítani a Magyarország kapuját döngető migránsokat.
Vágólapra másolva!

Parlamenti szokásoknak megfelelően beszámolok a tavaszi ülésszak vége óta eltelt eseményekről és a kormány terveiről – fogalmazott Orbán Viktor az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitányán elmondott felszólalásában. A miniszterelnök emlékeztetett: szeptember közepétől hazánkat komoly veszély fenyegette az árvíz miatt.

Orbán
Orbán Viktor: Ha baj van, a magyarok példásan összefognak
MTI/Koszticsák Szilárd

– A védekezés szervezetten és rendben történt. A bajt sikerült kivédeni – szögezte le a miniszterelnök, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a védekezésben.

Ha baj van, a magyarok példásan összefognak"

– hangsúlyozta a kormányfő. Mint mondta, a 2013-as árvízzel szemben a magyar állam hatékonyabb és szervezettebb lett, továbbá jó döntés volt a védelmi vonalak kiegészítése az elmúlt években. Jelezte, hogy 435 milliárd forintot szántak az elmúlt években árvízvédelemre. Ismertette, hogy a közeljövőben a vízügyi hatóság az árvízi jelentését a kormány elé terjeszti, ezt követően döntenek a további árvízvédelmi fejlesztésekről.

Orbán Viktor a fejlesztésekről

Orbán Viktor beszámolt arról, hogy idén nyáron negyvenezren nyaralhattak a Balaton-parti Erzsébet-táborokban. A fejlesztésekre kitérve közölte: az elmúlt években 1400 milliárd forint értékből újítottak meg óvodákat és iskolákat.

A kormány átadta a dunakeszi diáknegyedet, ez az oktatási központ 1500 tanulót képes befogadni – emelte ki, majd az iskolakezdés kapcsán hozzátette: 13 millió tankönyvet osztottak ki, 1,2 millió diák jutott ingyen tankönyvhöz. A kormány egyik legnagyobb fejlesztéseként nevezte meg a digitális állampolgárság programot, amivel már telefonról is igazolhatják magukat a felhasználók, és folytatódott a Gondosóra program.

A turisztika teljesítményét úgy értékelte, hogy az idei nyár a magyar turizmus rekordnyara volt.

Soha nem nyaralt ennyi magyar az országban és soha nem járt nálunk ennyi turista

– ismertette a miniszterelnök.

Kitért arra is, hogy júliusban újra nemzeti kézbe került a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, amelynek forgalma eléri az évi 17,5 milliós utasszámot. Az MVM részesedést vásárolt a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében, ami történelmi jelentőségű – emelte ki Orbán Viktor.

Új gazdaságpolitika

A miniszterelnök emlékeztetett: a gazdasági növekedés tekintetében az EU 27 tagállamából a 11. helyen állunk. Jelezte, hogy még nagyobb növekedésre lesz szükség a jövőben. – A beruházásokat tekintve az EU negyedik helyén állunk, de itt is az első helyet kellene megcéloznunk – tette hozzá. Mint mondta, a nyáron a bruttó átlagkereset 14 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest, az inflációt levonva pedig 9,4 százalékos reálbéremelkedés tapasztalható. – A magyar gazdaságnak rendszeresen halálhírét keltik, de a magyar gazdaság köszöni szépen, jól van és a következő csatákra készül – fogalmazott.

Az államadósság helyzete stabil, a költségvetési hiányt pedig 4,5 százalékra akarják csökkenteni – jelentette ki Orbán Viktor. Ismertette, hogy meghosszabbították a lakossági kamatstopot, amit csak akkor fognak kivezetni, ha a kamatok mértéke csökken, és nem jelent terhet a családoknak. Felhívta a figyelmet, hogy a családok pénzügyi helyzetét javítja, hogy július 1-jén elindították az új otthonfelújítási programot, amivel húszezer házat lehet felújítani. Közölte, hogy az inflációt tavaly tíz százalék alá szorították, a nyáron pedig már 3,4 százalékos volt.

– Az idei év világgazdaságban tapasztalt változásai arról győztek meg minket, hogy új gazdaságpolitikára is szükség lesz, ha új gazdasági sikereket akarunk elérni. Új gazdaságpolitika nélkül az elért sikereket sem lehet megóvni – mutatott rá Orbán Viktor.

Mint jelezte, a lehető legrosszabb forgatókönyv a keleti és a nyugati gazdaság elválása egymástól. Szerinte csak akkor maradhat fenn a nemzetgazdaság, ha versenyképes termékeket tudunk gyártani. – A mögöttünk hagyott hónapok csak növelték a bajt.

Az európai emberek hiába szavaztak a változásra, Brüsszel továbbra is a blokkosodás mellett kötelezi el magát.

Magyarország számára a blokkosodás útja járhatatlan, mivel gazdasági önállóságunk beszűküléséhez, pangáshoz és elszegényedéshez vezetne. Új gazdaságpolitikára van szükségünk – tette hozzá. Aláhúzta: gazdasági semlegességre van szükség.

Érdekünk, hogy mindenkivel fenntartsuk a gazdasági kapcsolatot, ezt a kérdést nem szabad a politika szemüvegén keresztül nézni. Mindkét oldaltól át kell venni, ami Magyarországnak hasznos, és mindent, ami fegyveres konfliktus felé vezet, el kell utasítani"

– jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte azok lesznek sikeresek, akik megőrzik cselekvőképességüket. Magyarországnak mindenből a legjobb kell: csúcstechnológia, a legelőnyösebb hitelprogramok, kiegyensúlyozott kapcsolatok. Ezért új eszközökre is szükség van: például egymást követő iparpolitikai és vállalkozásfejlesztési akciótervekre. Hangsúlyozta:

a magyar gazdaság növekedési ütemét a 3 és a 6 százalékos sáv közé kell emelni, akkor is, ha az unióban ez senkinek sem sikerült.

A migráció miatt a szabad utazás korszaka véget ér
Photo by Alessandro FUCARINI / AFP)

A nemzeti kormányzás a megoldás

A migráció kérdését úgy látja, hogy a szabad utazás korszaka a vége felé közeledik, pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy az államok megfogadják Magyarország tanácsát, és nem engedik be az illegális bevándorlókat. Mivel nem így tettek, a legtöbb nyugati országban áldatlan állapotok uralkodnak – mutatott rá a miniszterelnök.

Magyarországnak azért kell fizetnie, mert megvédte Európát"

– mondta Orbán Viktor. Kijelentette: ha Brüsszel továbbra is ragaszkodik a hazánkat sújtó büntetéshez, hozzájuk fogjuk szállítani a migránsokat.

A kormányfő úgy látja, a kormánynak igaza lesz a háborút illetően is: a Nyugat meggondolatlanul ugrott bele a háborúba. – Fegyverszüneti tárgyalásokra és békére van szükség – hangsúlyozta a miniszterelnök. Felidézte: Magyarország békemissziót indított, amivel megnyitotta a békéről szóló vitát Európában, ami korábban elképzelhetetlen volt, és azóta megalakult a Béke barátai csoport is. Jelezte, hogy minden ügyben a szuverenitás kérdéséhez lyukadnak ki. Szerinte fontos és szép dolog a nemzetközi együttműködés, de csak magunkra számíthatunk.

– Mindig csak a nemzeti kormányzás és a nemzeti összefogás jelenti a megoldást – jegyezte meg. Mint mondta, a kormány a magyar állam minden eszközét habozás nélkül felhasználja a szuverenitás és a függetlenség megóvása érdekében. – Meggyőződésem, hogy bármilyen kilátástalan is a helyzet, ha megteszel mindent, ami tőled telik, minden jóra fordul – fogalmazott beszéde végén Orbán Viktor, majd eredményes munkát kívánt a képviselőknek.

A kormányfő szavaira a Momentum semmit sem reagált, Gyurcsány Ferenctől pedig Kövér László elvette a szót, mert megsértette a kormányfőt. Tordai Bence, a 0 százalékos Párbeszéd frakcióvezetője bejelentette, hogy igenis fegyvert kell szállítani Ukrajnának, és nagy hiba volt, hogy ez nem történt meg. 

KDNP: A kormány időben észlelte a bajt, és megtette a megfelelő lépéseket

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt, hogy köszönet illeti az árvízi védekezésben összes résztvevőt. 

A kormány időben észlelte a bajt, és megtette a megfelelő lépéseket. 

Simicskó szerint Magyarország megmutatta, hogy képes összefogni.

Simicskó István arról is beszélt, hogy sikeres program a Gondosóra-program, és sokaknak megnyugvást jelent. Ha nincs gazdasági növekedés, akkor nincs forrás egyéb területekre - tette hozzá. 

A keleti nyitásban is komoly eredmények vannak."

Kereskedni mindenkivel kell - mondta Simicskó. A migráció ügyében egyértelmű a kormány álláspontja, a déli határt mai napig védi a kerítés, és meg kell állítani a migrációt - tette hozzá. 

Kocsis Máté: Önök '56 ügyében Gyurcsánnyal a hátuk mögött ne oktassanak ki minket!

Eltelt a nyár, hogy hallgattunk egy nárcisztikus hazudozót, majd pedig bejöttünk ide, és hallgattunk egy nárcisztikus hazudozót - mondta Kocsis Máté. Akik gyalázták az '56-osokat, azoknak semmilyen jogalapjuk nincs arra, hogy '56 kérdésében bármilyen vonatkozásban felkérdezzenek minket - tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője. Az ötvenedik évfordulón Gyurcsány ránk lövetett, a Párbeszéd együtt indult Gyurcsánnyal a 2022-es választáson is. 

Önök '56 ügyében ezzel az emberrel a hátuk mögött ne oktassanak ki minket!"

Kocsis Máté az árvízről azt mondta, ennek a kormánynak számtalan olyan csapást kellett elhárítania, a nagy bajt sikerült elkerülni. "Megfigyeltük, hogy Önök mindig azon drukkolnak, hogy ez ne sikerüljön. 

Könnyen beláthatjuk, hogy ha nem lett volna elég eszköz, akkor nem lett volna sikeres a védekezés."

Kocsis köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a védekezésben. 

Kocsis Máté arról is beszélt, hogy a magyarok nem akarnak más országok háborújában részt venni. Engedje már el azt a háborúpárti álláspontot - mondta Tordainak. Nem kapott ez az álláspont többséget. Minden olyan politika, amit itt képvisel, az szembemegy a magyar érdekekkel. 

Orbán Viktor: Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országa

Orbán Viktor kormányfő azt válaszolta a frakcióvezetőknek, hogy érthető a DK képviselőinek idegessége, mivel a parlamentbe jutásért kell harcolniuk. A gazdasági semlegesség politikájáról azt mondta, hogy most fordultak egy jelentősebb hitelért az Európai Fejlesztési Bankhoz a vasútfejlesztés érdekében. Az elektromobilitás nem technológiai zsákutca, mert a német autógyárak vezetői is ezen az állásponton vannak. Csak annyi vendégmunkás jöhet be, amennyi betöltetlen álláshely van - tette hozzá. 

Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országa, és aki ezzel ellentétes dolgot állít, az lebecsüli a magyar rendőrök munkáját. 

A drogkereskedelem nagy probléma, és a következő időszakban a kormánynak ezen a területen is a legkeményebben kell fellépni - mondta Orbán Viktor. A kormányfő a belügyminiszter részéről várja a konkrét javaslatokat. A magyar parlament történetében példátlan, hogy valaki kilépett a pártjából, mégis ő vezeti a frakcióját - mondta Orbán Tordainak. 

Az orosz-ukrán háború ügyében megerősítette Orbán a békepárti álláspontot. 

Büszke vagyok, hogy a magyar kormány békepárti állásponton van. "

- tette hozzá. 

Ha onnan akarjuk levezetni a külpolitikát, hogy az egyes nagyhatalmak mit akarnak, akkor az szolgalelkűséghez vezet - mondta Orbán Viktor. Az amerikaiak szoktak beavatkozni a magyar választásokba, és nem fordítva - tette hozzá. Amikor Junckert megválasztották, akkor a britek és a magyarok ellenezték azt. Meggyőződésünk volt, hogy az Európai Bizottság politikai testületté alakulása a britek kilépéséhez vezet majd, és így is lett - ismertette a kormányfő. Orbán Viktor arról is beszélt, nem szabad leértékelni a teljes magyar pedagógustársadalom teljesítményét és munkáját, mert ez nem vezet jó irányba. Az MSZP-nek azt mondta, hogy "Önök sokkal kevesebbet költöttek oktatásra és egészségügyre". "Az összeszerelőüzemeket nem szabad lebecsülni, és azt miért kell szembeállítani a kutató-fejlesztő helyekkel?" - mondta Orbán Viktor az MSZP-s Komjáthy Imrének. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!