Orbán Viktor kormányfő a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen arról is beszélt, hogy úgy látja, az Európai Unió beleragad a 0 és a 3 százalék közötti GDP-növekedés sávjába, ami nekünk kevés. Ezért a legfontosabb elem, hogy
nekünk a 3 és 6 százalék közötti tartományban kell növekednünk.
A miniszterelnök szerint ezt jövőre meg tudjuk lépni, aztán meg tudjuk célozni a felső határt is. A kormányfő az államadósság kapcsán arra mutatott rá, hogy az az ország, amely ebben eléri a GDP 90 százalékát, az nagyon nehéz helyzetbe kerül, Magyarországnak törekednie kell, hogy ne kerüljön ide. Emlékeztetett rá, hogy 85 százalékon álltunk 2010-ben, innen jött le 70 százalék környékére. Szerinte a semlegességhez nem szabad az adósrabszolgaságba belecsúszni.
Helyes, ha a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) nem engedjük vissza
– fogalmazott, hozzátéve, hogy ugyanakkor friss forrásra mindig szüksége van a gazdaságnak. A következő tartalmi rész a folyamatos adócsökkentés, amire a magyar cégek versenyképességének javításához szükség lesz. Jövőre egy átfogó tőkejuttatás várhat a magyar kkv-kra, ezt dolgozza ki most a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter vezette szaktárca.
Úgy véli, a gyermekek után járó adókedvezményt is meg kell duplázni. Mint mondta, hitelt kell adni emellett a szakmunkásoknak is, nemcsak az egyetemistáknak. A gazdasági semlegesség csak akkor áll meg a lábán, ha az nem jelenti a technológiai fősodorból való kimaradást. Nem szabad idegenkednünk a modern technológiáktól - mondta Orbán Viktor. A politika tükre a költségvetés, és ezért a jövő évi költségvetésben meg kell jelennie a gazdasági semlegesség politikájának - tette hozzá. A fő kérdés, hogy egy blokkosodó világban Magyarország semleges tud-e maradni? Orbán Viktor szerint biztosak lehetünk benne, hogy ha elszánjuk magunkat erre, akkor meg tudjuk csinálni.