75 milliót zsaroltak ki egy idős orvostól

sziréna
Képünk illusztráció!
Vágólapra másolva!
Az utcán rángatták ki az autójából és a földön bilincselték meg a kommandósok azt a 32 éves túrkevei férfit, aki fenyegetéssel összesen 75 millió forintot zsarolt ki egy nyugdíjas orvostól. A 80 év körüli áldozat először önként adott kölcsön a férfinek, aki viszont életveszélyesen fenyegetni kezdte, többek között azzal, hogy rágyújtja a házat, és eltöri a karját. Az idős férfi három év után mert segítséget kérni, zsarolóját végül az utolsó pénzátadás után kapták el a TV2 Tények riportja szerint.
Vágólapra másolva!

Három év át tartott sakkban egy 80 éves túrkevei háziorvost egy fiatal férfi. Ismerősei szerint az orvost nagyon megviselték a történtek. Szerintük túl naiv és segítőkész és máskor is szereztek már pénzt tőle fenyegetéssel. 

A zsaroló már továbbadta valaki másnak ezt a jó boltot és nem lesz vége sose

- mondta egy helybéli a TV2 Tényeknek

Az áldozat állítólag a házát is elveszítette zsarolója miatt. 

A környékbeliek megdöbbentek, amikor a férfit a szemük láttára kirángatták az autójából és elfogták a TEK-esek. 

A zsaroló 2021-ben kért először pénzt a nyugdíjas orvostól vállalkozása beindításához, jótevője először önként adott kölcsön. A zsaroló egy idő után egyre többet követelt. Minden héten felkereste, de az is előfordult, hogy egy héten többször is hamis indokokra hivatkozva kért pénzt tőle. Egy idő után pedig naponta hívogatta áldozatát és teljes kontroll alatt tartotta, majd még messzebbre ment, ahogy mondani szokták: "vérszemet kapott". Ismerőseivel együtt életveszélyesen megfenyegette a nyugdíjas háziorvost. 

Fenyegetni kezdték azzal, hogy eltörik a karját, felgyújtják az autóját, a lakását

- mondta a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Főügyészség sajtószóvivője, dr. Ocsovai Ágnes.

Az áldozat ekkor összeszedte minden erejét és a rendőrséghez fordult. A kommandósok pedig az utolsó pénzátadás után elkapták a férfit. Különösen nagy kárt okozó csalás és súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt indítottak ellene eljárást, emellett kezdeményezték a letartóztatását.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!