Panelház-robbanás rázta meg Budapestet, hét ember halt kegyetlen halált

Vágólapra másolva!
31 évvel ezelőtt több család élete is tönkrement. 1993. szeptember 14-én, hajnalban panelház robbanás történt Budapesten, Békásmegyeren. A 10 emeletes ház legfelső emeletén robbant be az egyik lakás. Az első, hatalmas robbanást kettő kisebb követte. A robbanásban összesen 7 ember meghalt, köztük egy egész család. A házban élők többségének újra kellett kezdenie az életét, egy nő pedig a robbanás miatt vetélt el.
Vágólapra másolva!

Budapest III. kerületében, a békásmegyeri Jós utca egyik panelházában élt az anyjával Mádi Lajos 1993 szeptemberében. A férfi tisztaságmániás volt, azonban ami ennél fontosabb, hogy skizofrén is, ami miatt kezelésekre járt. A robbanóanyagok, pirotechnikai eszközök és vegyszerek rabja volt, a házban lakók többször is látták, ahogy veszélyes vegyszereket visz haza, sőt, ezeknek a szagát is érezni lehetett a házban a szellőzőkön keresztül. Az egyik lakó 1992-ben, nagyjából egy évvel a panelház robbanás előtt bejelentést tett a rendőrségen és azt mondta, hogy Mádi Lajos őrült, veszélyezteti az életüket. A hatóságoktól azonban azt a választ kapta, hogy nem tehetnek semmit, amíg nem történik valami. Ekkor azt még nem tudhatták, hogy a férfi nagyjából 30 kilónyi TNT-t tárol az otthonában. 

1999. október 14-én panelház robbanás történt Budapesten
1999. október 14-én panelház robbanás történt Budapesten 
Fotó: MTI/Ilovszky Béla

Este petárda, hajnalban az egész várost megrázó panelház robbanás 

A Jós utcai panelház lakói már azért is tartottak Mádi Lajostól, mert veszélyes vegyszereket és olykor akkumulátorokat vitt haza. Az egyik szomszédját, pedig egy idős asszonyt azonban azzal fenyegette meg, hogy megöli. 

1993. szeptember 13-án, este Mádi Lajos egy petárdát dobott ki az ablakon. A robbanást több lakó is hallotta, de nem tulajdonítottak neki nagy lehetőséget. A férfi ezek után a szomszédja elmondása szerint hangosan hallgatni kezdte a „Wonderful Life” című dalt. 

Másnap, szeptember 14-én, hajnali 4 óra előtt történt az első robbanás. Az eddigi információk szerint Mádi Lajos a mosógépben is robbanóanyagot tárolt, amiről elpárolgott a nedvesség, majd a kémia reakciók mellett berobbant. Ezt még a férfi és az anyja is túlélte, azonban ezek után nem sokkal egy hatalmas, sokkal nagyobb robbanás rázta meg a házat és az egész környéket. 

Ekkor robbant be a lakásban tárolt több kiló TNT. 

A szemtanúk elmondása szerint ezek után már a kilencedik emeleti lakás hatalmas lángokkal égett, napalmcsóvák csaptak fel és repeszek repültek szét mindenfelé. A tűzoltók pár perc alatt kiértek a helyszínre, de nem volt egyszerű dolguk. A robbanásnak akkora volt a lökéshulláma, hogy a szemközti épület ablakai is kitörtek, és még Szentendrén is érezni lehetett az erejét. 200 parkoló autó sérült meg a repeszdaraboktól, köztük volt olyan kocsi, amit 300 méterre parkolt a felrobbant háztól. 

A két robbanás után még egy harmadik is történt, ez a tűzoltók szerint gázrobbanás lehetett. 

Fotó: MTI/Ilovszky Béla

Inkább ugrottak, minthogy elégjenek 

A hatalmas robbanás miatt kigyulladt a kilencedik emeleten a Hegyi család otthona is. A gyerekek, Balázs és Dalma az ablakban álltak, és azt üvöltözték: 

Égnek a szüleink! Égnek a szüleink! Segítsetek emberek!”

A szüleik a lakásukban égtek halálra. A gyerekek ezt látva megfogták egymás kezét, majd együtt leugrottak a kilencedik emeletről. A család minden tagja meghalt aznap. 

Ahofgy már írtuk, Mádi Lajos és az anyja a lakásukban történt első robbanást túlélték, azonban azt már nem, amikor a rengeteg TNT is felrobbant. A robbanás miatt a házuk fala rádőlt a szomszédban élő férfira, aki szintén meghalt. 

A robbanások miatt összesen hét ember halt meg a helyszínen, volt azonban olyan is, aki később halt meg. Muszbek Zoltán a harmadik robbanásban kirepült az erkélyére, ekkor még látható, komoly sérülése nem volt. Két évvel később azonban meghalt egy agydaganat miatt, amit orvosok szerint az esés okozhatott nála. 

  • Életek mentek tönkre 

A robbanások után a ház szerkezete több helyen beomlott. 40 tűzoltó dolgozott a helyszínen, akiknek egy óra alatt sikerült eloltaniuk a lángokat. Összesen 210 embernek kellett elhagynia az otthonát, ők átmenteti szálláshelyre kerültek, vagy rokonokhoz mentek. 

A ház felső öt emelete gyakorlatilag teljesen megsemmisült. 

32 családból 23 soha többet nem költözött vissza az épületbe, elfogadták az OTP Ingatlan Rt. ajánlatát, akik 1 millió forintért vették meg a lakásokat. Volt olyan család, akik nem sokkal a robbanás előtt fizették ki a lakásuk utolsó törlesztőrészletét. 

Egy nő a robbanás miatt vetélt el, más arról számolt be, hogy azóta nem tud párkapcsolatban élni, mert mindenkit üresnek érez, aki nem élt át hasonlót. Más sokáig attól rettegett az új otthonában, hogy ott is bármikor felrobbanhat. 

Azt azóta sem lehet tudni, hogy pontosan mi okozta a robbanást. A Jós utcai panelházat teljesen felújították, ma is laknak benne. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!