Ricky Martin a Hősök terén: több mint hetvenezren voltak a Szuperkoncerten

Vágólapra másolva!
Teljesen megtelt a Hősök tere, a Dózsa György, valamint az Andrássy út, rengetegen voltak kíváncsiak a latin pop világsztárjára, Ricky Martinra és a magyar fellépőkre. Az este folyamán mintegy 70 ezres tömeg fordult meg a helyszínen.
Vágólapra másolva!

Minden eddiginél nagyobb színpaddal, elképesztő látvánnyal és különleges pirotechnikai megoldásokkal fogadta a Szerencsejáték Zrt. a Hősök terére kilátogatókat.  A Szuperkoncerten idén a magyar fellépők után egy nemzetközi előadó is fokozta a hangulatot.

Szuperkoncert, Ricky Martin, RickyMartin
Fotó: Szerencsejáték Zrt. / Szerencsejáték Zrt.

Az estét Magyarország egyik legismertebb női DJ-je, Metzker Viktória nyitotta meg a legnépszerűbb slágerekkel, ezzel megalapozva az este hangulatát. Őt követte a színpadon T. Danny, aki zenekarával megszokottól eltérő hangszereléssel adta elő legismertebb dalait, két dal erejéig csatlakozott hozzá KKevin is. Utánuk lépett fel a kék hajáról is ismert női lemezlovas Regán Lili, aki mixeivel felkészítette a közönséget a világsztár érkezésére.

Szuperkoncert, Ricky Martin, RickyMartin
Szuperkoncert a Hősök terén 2024. szeptember 21-én
Fotó: Szerencsejáték Zrt. / Szerencsejáték Zrt.

A Hősök tere és az Andrássy út ekkorra már szinte teljesen megtelt, tömegek várták izgatottan Ricky Martint. Az énekes már koncertje elején elénekelte egyik legismertebb dalát, a Maria-t. A tömeg gyakorlatilag végigtombolta a latin világsztár több mint egy órás koncertjét.

A Szuperkoncertet hatalmas tűzijáték, valamint eddig soha nem látott drónshow zárta.

Szuperkoncert, Ricky Martin, RickyMartin
Szuperkoncert a Hősök terén 2024. szeptember 21-én
Fotó: Szerencsejáték Zrt. / Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. nagyszabású ingyenes rendezvényével a korábbi évekhez hasonlóan idén is egy jó ügyet támogatott. A rendkívüli dunai árvíz miatt napokkal a rendezvény előtt a nemzeti lottótársaság úgy döntött, hogy a koncerttel hívják fel a figyelmet az árvízi védekezésben érintett települések megsegítésére.

Nagyon örülünk annak, hogy évről évre ilyen sokan vesznek részt a Szuperkoncerten. Megható azt látni és tapasztalni, hogy ilyen sokan meghallották üzenetünket és egy hatalmas közösségi összefogás indult a bajbajutottak megsegítésére. Bízunk benne, hogy jövőre is népszerű nemzetközi előadót és a hazai könnyű zene legnagyobb sztárjait tudjuk majd elhozni játékosainkhoz

- mondta a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója, Mager Andrea.

A Szerencsejáték Zrt. a Napi Mázli játékának egyheti árbevételét ajánlotta fel, ezen kívül a helyszíni értékesítésből befolyt összeg teljes egészében stratégiai partnerének, az Ökumenikus Segélyszervezetnek adja át, ezekkel támogatva az árvízi védekezésben érintett településeket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!