Sírásó versenyt rendeznek Pécsen

Vágólapra másolva!
Sírásó versenyt rendeznek szombaton Pécsen. A morbidnak tűnő versenyt nem első alkalommal rendezik meg.
Vágólapra másolva!

A sírásó verseny már nemzetközi megmérettetéssé nőtte ki magát. Idén a VII. sírásó versenyt Pécsen rendezik. A versenyt a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete hirdette meg. Már rekordszámú versenyző jelentkezett a szombaton kilenc órától kezdődő megmérettetésre. 

25 kétfős csapat méretteti meg magát, akik között nem csak magyar versenyzők, de horvát, szlovák és cseh nevezők is vannak. 

A versenyre a 120 éve fennálló Pécsi Köztemetőben kerül sor, ahol az évforduló alkalmából egy kiállítás is látogatható lesz - írja a Baranya Vármegyei Hírportál. 

sírásó verseny
A II. Országos sírásó verseny Gyulán 2017. szeptember 2-án.
Fotó: MTI/Rosta Tibor

A versenyt azok nyerik, akik a legrövidebb idén belül kilapátolnak 2,5 köbméter földet.

 A rajtnál Major Veronika olimpiai bajnok süti el a startpisztolyt.

Az első országos sírásóversenyt Debrecenben rendezték 2016-ban. A zsűri a gyorsaság mellett az esztétikai szempontokat is figyelembe vette, a nyertesek pedig a V4-ek sírásók versenyén képviselték Magyarországot.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!