Szentkirályi Alexandra Karácsonyék legújabb kudarcáról beszélt

karácsonygergely, karacsonygergely, budapest
Vágólapra másolva!
Karácsony helyettese beismerte, hogy a lakhatási programjuk teljes kudarc - mondta Szentkirályi Alexandra.
Vágólapra másolva!

Három lakás, ennyit ért el Karácsony lakásügynöksége fél év alatt – jelentette ki Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalára feltöltött videóban. A Fidesz budapesti elnöke szerint a fővárosnak nagy szüksége lenne egy olyan megoldásra, ami valóban képes kezelni a lakhatási problémákat.

Karácsony helyettese beismerte, hogy a lakhatási programjuk teljes kudarc

– emelte ki Szentkirályi Alexandra. 

Egy ciklusnyi semmittevés után közvetlenül az önkormányzati választási kampány előtt jelentették be a lakásügynökséget. De ez is csak egy hangzatos pótcselekvés volt. A Fővárosi Lakásügynökség féléves működése alatt összesen 25 lakást sikerült bevonni a programba, és ebből összesen háromnak van bérlője – mondta. 

Három lakást sikerült kiadni az összesen 140 ezer Budapesten kiadható lakásból, ez egyenlő a nullával.

– mutatott rá a Fidesz budapesti elnöke. Hozzátette: a budapestiek ennél többet érdemelnek.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!