Szentkirályi Alexandra: Politikai háttéralkuk dönthetnek majd a fővárosi tulajdonú cégek vezetőiről

Vágólapra másolva!
Szentkirályi Alexandra egy videót osztott meg Facebook-oldalán. A videóban a politikus arról beszélt, politikai háttéralkuk dönthetnek a fővárosi tulajdonú cégek vezetőiről, és szerinte pusztán porhintés, ami a pályázatokkal történik.
Vágólapra másolva!

"Nyilvánvaló, hogy mi történik. Ezek a pályázati eredmények, hogy kinek hova megy be az embere, ez az ő közös megállapodásukból következik, és amíg a közös megállapodásukba nem jutottak egymással el a végső megállapodásig, addig nem döntenek a pályázatokban sem" – mondta el a közösségimédia-oldalán közzétett videójában Szentkirályi Alexandra. 

A politikus kiemelte,

egyértelmű, hogy a pályázatok nyertesei azon az alapon fognak kikerülni, hogy ők egymással miben állapodnak meg, és amíg nincs meg a végső megállapodás, simán megteszik, hogy eltolják a pályázati határidőt hetekkel. Hogy ez egyébként a város működése szempontjából mit jelent, az őket egyáltalán nem zavarja

- idézte Szentkirályi Alexandrát a Magyar Nemzet.

Szentkirályi Alexandra egy korábbi videójában  már beszélt arról, mikor Karácsony Gergely és koalíciója három héttel meghosszabbította a helyosztó-székfoglalót. "Ne dőljünk be nekik, a háttérben mindent elosztottak, ez már csak a matek" - fűzte hozzá véleményét a politikus.

Az Origo korábban arról is beszámolt, hogy Karácsony Gergely, Magyar Péter, Vitézy Dávid és Kovács Gergely lepaktált egymással. A Fidesz budapesti frakcióvezetője szerint nem szabad, hogy a színfalak mögött döntsenek Budapest sorsáról. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!