Szijjártó Péter a közvetítés fontosságáról és az energiabiztonságról is egyeztet katari és török kollégájával

Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlésen.
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
A fegyveres konfliktusokban való közvetítés fontosságáról és Magyarország energiabiztonságáról is egyeztetni fog katari és török kollégájával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban az ENSZ Közgyűlésén.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a mediáció barátai csoport tanácskozása előtt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösség válaszai rendre kudarcot vallottak a világban zajló fegyveres konfliktusok rendezését illetően, mivel jól látható, hogy a harctéren nincs megoldás, csak a tárgyalóasztalnál.

Csatatér helyett tárgyalóasztalra, fegyverszállítások helyett diplomáciára van szükség. Így lehetne összegezni az elmúlt kis híján ezer nap tapasztalatait

- mondta.

Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlésen.
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

Ma össze is gyűlünk azon országok, amelyek a mediációt, a közvetítést, a diplomáciai megoldást látják az első számú megoldásnak a fegyveres konfliktusok tekintetében - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a csoportot az ukrajnai háború eddigi egyetlen sikeres közvetítési kísérletét a magáénak tudó Törökországot vezeti.

Katar a másik olyan ország, amelyik kifejezetten sikeres volt az elmúlt időszakban. Ők nem az ukrajnai háború, hanem a közel-keleti konfliktus vonatkozásában. A katariak támogatása, segítsége és sikeres közbenjárása nélkül nem szabadulhatott volna ki a három magyar túsz sem, akik ma már biztonságban vannak

- mutatott rá.

Csatatér helyett tárgyalóasztalra, fegyverszállítások helyett diplomáciára van szükség. Így lehetne összegezni az elmúlt...

Posted by Szijjártó Péter on Thursday, September 26, 2024

Sajnos még mindig van egy magyar állampolgárságú személy a Hamász által fogva tartott túszok között. A legutóbbi értesüléseink szerint életben van, és őszintén reméljük, hogy hamarosan végre majd létrejöhet egy olyan megállapodás az egymással szemben álló felek között, amelynek nyomán ő is visszanyerheti a szabadságát

- húzta alá, megjegyezve, hogy Katar itt egyértelműen kulcsszereplő.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a nap folyamán találkozni fog katari és török kollégájával, akikkel a közvetítés erőfeszítések mellett egy másik igen fontos téma is napirendre fog kerülni: Magyarország energiaellátása.

Törökország már most, Katar pedig a jövőben játszhat fontos szerepet a magyar energiaellátás biztonságában

- hangsúlyozta.

Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlésen.
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

Ennek kapcsán pedig tudatta, hogy a hazai földgázellátást legnagyobb részben biztosító Török Áramlat vezeték teljesen megbízható útvonalat jelent.

Ezen a vezetéken már most nagyjából annyi földgáz érkezett idén, mint a tavalyi esztendő egészében, több mint 5,5 milliárd köbméter

- tájékoztatott.

A miniszter végül kifejtette, hogy Katarral pedig már meg is indultak az érdemi egyeztetések arról, hogy miként lehet majd 2027-ből bevonni a közel-keleti országból származó cseppfolyósított földgázt (LNG) a magyar energiamixbe. Elmondta, hogy most a lehetséges útvonalak felmérése zajlik, de ami biztos, hogy Délkelet Európában nagy szükség van a hálózat kapacitásának bővítésére.

A földgázszállítási kapacitásokat meg kell növelni, és akkor teljesen reális forgatókönyv, hogy Katarból vásárolt cseppfolyósított gáz is megjelenhet nagyjából 2027-től a magyar energiaellátásban

- közölte.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az ENSZ közgyűlésén vesz részt a külgazdasági és külügyminiszer New Yorkban. A miniszter több fontos találkozón is részt vett: többek között a csádi, a kongói és az ománi kollégájával tervezett találkozói kapcsán arról is beszélt, hogy Európában és általában véve a transzatlanti közösségben egyfajta "varázsszóként" szokták kimondani a globális Dél fogalmát, vagyis azt, hogy a világ többi részével is kapcsolatot kell tartani. 

Aláírásra került a megállapodás Magyarország és Csád között a 200 millió euró értékű kötött segélyhitel-programról is.

A miniszter azt is elmondta, hogy Európai Unió kisebbségben van az ENSZ Közgyűlésén. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!