Szijjártó Péter: Magyarország mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy eljöjjön a béke időszaka - videó

szijjártó
Szijjártó Péter.
Fotó: NurPhoto via AFP
Vágólapra másolva!
Magyarország mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy újra eljöjjön a béke időszaka, visszatérjen a tisztességes és békés nemzetközi együttműködés, ebben viszont az ENSZ-nek is nagy szerepet kellene játszania - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Közgyűlésének jövővel foglalkozó csúcstalálkozóján rámutatott, hogy a második világháború óta most a legrosszabb a globális biztonsági helyzet, a terrorveszély erősödik, a migrációs áradatok számos országot jelentős kihívások elé állítanak, és több mint harminc fegyveres konfliktus is zajlik világszerte. 

Ezen rendkívül súlyos kihívások leküzdéséhez pedig alapvető változásokra lenne szükség a nemzetközi politikában (…) A kölcsönös tiszteletnek vissza kellene térnie a világpolitikába, a párbeszédnek kellene lennie a legfőbb eszköznek. 

Aki a mainstreamtől eltérő álláspontot képvisel, aki kiáll a nemzeti érdekeiért, aki szuverén véleményt képvisel, azt napjainkban sajnos azonnal megbélyegezik, megvádolják vagy megtámadják. Politikailag, jogilag, sőt akár időnként fizikailag, ahogy történt ebben az országban vagy éppen a szomszédunkban, Szlovákiában

- tette hozzá. 

A legszomorúbb, hogy a nemzetközi liberális mainstream mára szitokszóvá tette a 'békét', legalábbis Európában - vélekedett. 

Szijjártó Péter sérelmezte, hogy miközben az európai politikusok általában minden fegyveres konfliktus esetében azt hangoztatják, hogy békés rendezésre, diplomáciai megoldásra van szükség, most, amikor a kontinensen tombol a háború, azonnal megbélyegzik, támadják és bírálják azokat, akik szót emelnek a béke mellett. 

Kifejtette, hogy ha minden így megy tovább, akkor szomorú jövő vár az emberiségre: vagy kirobban a harmadik a világháború, vagy ismét blokkokra szakad a világ. 

Utóbbi kapcsán arra emlékeztetett, hogy Magyarország a múltban erősen rajtavesztett Kelet és Nyugat szembenállásán, így nem is csoda, ha ehelyett inkább a konnektivitásban és a tisztességes nemzetközi együttműködés visszatérésében érdekelt, amiből korábban is mindenki sokat profitált. 

Úgy gondolom, hogy az ENSZ-nek ebben nagy szerepet kellene játszania

- húzta alá, arra is kitérvén, hogy a világszervezetet nem az azonosan gondolkodó országok klubjaként hozták létre, hanem éppen azért, hogy mindenki tárgyalhasson mindenkivel mindenről. 

Az ENSZ-nek vissza kellene nyernie ezt a funkcióját. Az a kérdésem, hogy mégis hol kellene beszélnünk a békéről, ha nem itt? Ezért nem fogadunk el semmifajta korlátozást arra vonatkozóan, hogy kivel találkozhatunk, kivel nem, milyen témáról tárgyalhatunk és milyen témáról nem

- fűzte hozzá. 

Mi, magyarok közép-európai békeszerető nemzet vagyunk. Amit meg tudok ígérni, hogy mi, magyarok mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a következő időszak, a jövő a béke korszaka legyen, ahol a nemzetközi együttműködés tisztességes és békés, ahol a 'béke' nem szitokszó, és ahol senkit nem bélyegeznek meg azért, mert kiáll a béke mellett

- összegzett.

Élőben az ENSZ-ből 🇺🇳

Élőben az ENSZ-ből 🇺🇳

Posted by Szijjártó Péter on Monday, September 23, 2024

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az ENSZ közgyűlésén vesz részt a külgazdasági és külügyminiszer New Yorkban. A miniszter több fontos találkozón is részt vett: többek között a csádi, a kongói és az ománi kollégájával tervezett találkozói kapcsán arról is beszélt, hogy Európában és általában véve a transzatlanti közösségben egyfajta "varázsszóként" szokták kimondani a globális Dél fogalmát, vagyis azt, hogy a világ többi részével is kapcsolatot kell tartani. 

Aláírásra került a megállapodás Magyarország és Csád között a 200 millió euró értékű kötött segélyhitel-programról is.

A miniszter azt is elmondta, hogy Európai Unió kisebbségben van az ENSZ Közgyűlésén. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!