Szijjártó Péter: Alapvető változásra van szükség a nemzetközi politikában a válságok megoldásához

Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlésén.
Fotó: Facebook / Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Alapvető változásra lenne szükség a nemzetközi politikában a jelenlegi súlyos válságok megoldásához, elsősorban vissza kellene térni a kölcsönös tisztelet talajára, és nem lenne szabad, hogy a "béke" szitokszó legyen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az elmúlt tíz évben nem tapasztalt ilyen feszült hangulatot az ENSZ Közgyűlésén, mint most, ami nem is csoda, hiszen az emberiség a második világháború óta nem nézett szembe ennyire súlyos biztonsági kihívásokkal.

A világnak körülbelül harminc pontján zajlik most valamilyen háború, fegyveres konfliktus. Ebből kettő olyan, amely a globális biztonságot pillanatok alatt alá tudja ásni. Ráadásul mindkét konfliktus jelenleg az eszkalációs szakaszában van, vagy legalábbis az eszkaláció veszélye rendkívül magas

- mutatott rá.

Majd emlékeztetett, hogy mind a közel-keleti, mind az ukrajnai konfliktus esetében eddig sikertelenek voltak a béketörekvések.

Tudatta, hogy hétfőn és kedden jövőről szóló csúcstalálkozót tartanak, amelynek során eredetileg még a vízellátásról, a népességnövekedésből fakadó kihívásokról, a zöld átállásról lett volna szó, azonban a körülmények mára teljes mértékben megváltoztak, ezek a rendkívül fontos ügyek hátrébb szorultak a napirenden, és a háború vagy béke kérdése került a fókuszba.

A kérdés, hogy megelőzhető-e a harmadik világháború, megelőzhető-e az, hogy az ukrajnai és a közel-keleti konfliktus világháborúvá terebélyesedjen, és a globális békepárti többség érvényt tud-e szerezni annak, hogy végre a 'béke' ne egy szitokszó legyen a globális politikában

- jelentette ki.

Majd leszögezte, hogy ő maga is fel fog szólalni az értekezleten, és arra fogja felhívni a figyelmet, hogy a nemzetközi politikának alapvetően meg kell változnia a jelenlegi súlyos kihívások megoldásához.

A nemzetközi politikának vissza kellene térnie a kölcsönös tisztelet talajára. A nemzetközi politikában a diplomácia kellene, hogy jelentse az eszköztárat, párbeszédre kellene építeni a nemzetközi politikát. Nem szabad, hogy a 'béke' szitokszó legyen, nem szabad, hogy a béke mellett érvelőket megpróbálják hitelteleníteni. Nem szabad, hogy a nemzeti alapon patrióta álláspontot képviselő politikusokat akár a politikai, jogi vagy fizikai megsemmisítés eszközével fenyegessék

- sorolta.

Azaz egy ilyen fundamentális, alapvető változás kell a nemzetközi politikában. Ha ez nem tud sikerülni, akkor én nem tudom, hogyan fogja tudni a világ megvédeni magát ezektől a rendkívül súlyos biztonsági kihívásoktól - hangsúlyozta.

Szijjáró Péter a csádi, a kongói és az ománi kollégájával tervezett találkozói kapcsán arról beszélt, hogy Európában és általában véve a transzatlanti közösségben egyfajta "varázsszóként" szokták kimondani a globális Dél fogalmát, vagyis azt, hogy a világ többi részével is kapcsolatot kell tartani.

Látni kell, hogy a globális dél országainak elege van abból, hogy az Európában zajló háború miatt ők folyamatosan...

Posted by Szijjártó Péter on Monday, September 23, 2024

De sajnos az európai kollégáink ezt a kapcsolatot úgy képzelik el, hogy a globális Dél országai csinálják azt, amit mi mondunk. És nyilvánvalóan a globális Dél országai erre a legkevésbé sem vevők. Látni kell, hogy a globális Dél országainak elegük van abból, hogy egy Európában zajló háború miatt folyamatosan nehézségekkel néznek szembe

- mondta.

Van Európában egy háború, emiatt náluk magas az infláció, magasak az energiaárak, élelmiszerellátási problémák vannak, és nem értik, az európaiak miért terítik ki a saját nehézségeiket az egész világra - tette hozzá.

Illetve arra is kitért, hogy az európai álláspont minden fegyveres konfliktus esetén az volt, hogy be kell szüntetni a harcokat, le kell ülniük a feleknek a tárgyalóasztalhoz, és diplomáciai megoldást kell találni.

Amikor aztán Európában zajlik a háború, akkor akik ezt az álláspontot képviselik, azokat lenyomják, azokat folyamatosan támadják, azok Putyin bábjai, meg az oroszok kémei, s gyakorlatilag Európa maga tüzeli azt a konfliktust, ami ott zajlik

- fogalmazott.

Ez globálisan okoz nehézséget számtalan olyan országnak, akiknek semmi közük nincs ehhez, akiknek semmi felelősségük nincs ebben, s nem értik, hogy nekik miért kell megfizetni egy olyan háborúnak az árát, ami tőlük sok ezer kilométerre van. Megjegyzem, mi sem értjük, hogy nekünk, akik a szomszédban vagyunk, miért kell megfizetni a szomszédban zajló háború árát, amikor semmi közünk nincs hozzá - húzta alá.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az ENSZ közgyűlésén vesz részt a külgazdasági és külügyminiszer, New Yorkban. A miniszter azt is elmondta, hogy Európai Unió kisebbségben van az ENSZ Közgyűlésén. Arról is írtunk, hogy Brüsszelben teljesen hiányzik a reális helyzetértékelés és tombol a háborús pszichózis.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!