Öt nap után sikerült eloltani a szolnoki hulladéklerakóban tomboló tüzet

Vágólapra másolva!
Öt nap után kedden eloltották a szolnoki Kőrösi úton meggyulladt nagy mennyiségű hulladékot a tűzoltók - adta hírül a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Németh Ádám közölte, hogy a munkálatokban 13 tűzoltóegység vett részt. Korábban az Origo is írt arról, milyen megfeszített erővel próbálják eloltani a tüzet többek között a szolnoki, jászberényi, kunszentmártoni, mezőtúri és ceglédi hivatásos tűzoltók. 

Több oldalról avatkoztak be víz- és habsugarakkal, illetve vízágyúval.

A nagy füst miatt eleinte teljesen, majd időszakosan korlátozni kellett a vonatok forgalmát a terület melletti vasútvonalon. A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint 

8600 négyzetméternyi területen gyulladt ki műanyaghulladék, 

illetve ezer tonnányi papírbála a hulladéklerakó telepen. A lángok átterjedtek egy bálázógépre, illetve a nagy szélben gyorsan terjedtek, "röptüzeket előidézve". 

tűz
Ezer tonnányi papírbála égett.
Fotó: Mészáros János / MTI

Hétfőn még mintegy 100 négyzetméternyi területen lángolt a nagy mennyiségben felhalmozott bebálázott papírhulladék,

de kedden ezt a tüzet is megfékezték a tűzoltók.

Súlyos tüzek keletkeztek az elmúlt napokban több helyen is az országban. A Vas vármegyei Csönge külterületén több száz hektáron égett az  aljnövényzet, a bozótos, szalmabálák és az erdős terület egyaránt.

Tűz ütött ki egy üzemben Nyíregyházán, és hatalmas károk keletkeztek a Miskolctapolcai barlangfürdőben is egy elektromos zárlat miatt keletkezett tűz során.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!