Újra kellett éleszteni egy ötéves kisfiút, BMW tarolta le a család autóját Alsónémediben

Vágólapra másolva!
Baleset történt Alsónémediben a Haraszti úton. Egy ötéves kisfiút újra kellett éleszteni.
Vágólapra másolva!

A Bors úgy tudja, egy BMW nagy sebességgel száguldott a főúton, amikor az egyik utcából egy Opel Meriva kanyarodott ki. Bár a BMW az utolsó pillanatban megpróbálta elhúzni a kormányt, az ütközést már nem tudta elkerülni. 

Az ütközés során az Opel felborult, a benne ülő édesanya és gyermeke pedig beszorultak a roncsba. Az arra járók rohantak kiszabadítani őket, és újraélesztették a kisfiút, majd megérkezett a mentő is.

A Bors szerint a másik autóban többen is ültek, ők saját lábukon szálltak ki a BMW-ből, nemsokára pedig a rokonaik is a helyszínre érkeztek.

Azonban szemtanúk szerint a kocsiban korántsem, csak az a 21 éves sofőr és anyósülésen utazó 18 éves társa ültek, akiket végül szintén kórházba vittek, hanem jóval többen, a kiérkező rendőrök azonban mást már nem találtak az autónál. 
 

A Tények megtalálta azt a férfit, aki a baleset idején szintén az úton haladt és kocsijának fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet. 

Korábban Albertirsán gázoltak el egy biciklist, aki életveszélyes állapotba került. Szintén biciklist gázoltak el Jászóújfalun.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!