Vágólapra másolva!
Idén egyedülálló módon szaporodott sikeresen a debreceni állakert varánuszpárja, ami 5 év munkájának eredménye. A látogatók először október 1-6. között, az Állatok Világhete alkalmával nézhetik majd meg a most született különleges varánuszt.
Vágólapra másolva!

Szeptember 3-án egy életerős Fülöp-szigeteki szalagos varánusz (Varanus cumingi) kelt ki a Zoo Debrecenben, ami különleges és régóta várt gyűjteményi bővülés. Az életerős kis varánusz jelenleg a Pálmaház kulisszái mögött nevelkedik, de hamarosan, 

október 1-6. között, az Állatok Világhete alkalmából megtartott rendezvény alatt a látogatók előtt is bemutatkozik.

A faj vadon élő populációja az utóbbi időben jelentősen csökkent, ezért szerepel az IUCN Vörös Listáján. Magyarországon csak a Zoo Debrecenben, világszerte pedig mindössze 17 helyen látható. A debreceni tenyészpár idén egyedülálló módon szaporodott sikeresen, ami 5 év szakmai munkájának eredménye.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy párra talált a debreceni állatkertben Ausztrália egyik legikonikusabb hüllője, a galléros gyík. 2023-ben pedig megírtuk, hogy megszületett az első vöröspanda kölyök a debreceni állatkertben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!