57 milliós pályázati támogatás a fiatalok és közösségek jövőjéért

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A „Start a jövőért” az évekig nagy sikerrel futott „Ön választ, mi segítünk”  pályázati programot váltja, amely a hazai települések közel 2200 projektjét több mint fél milliárd forinttal segítette ez elmúlt 8 évben. 

„Start a jövőért”néven indult el hazánk egyik legnagyobb áruházláncának új pályázati programja, amely elsősorban a gyermekekre, illetve 25 év alatti fiatal felnőttekre fókuszáló, helyi projektek számára nyújt 57 millió forintos támogatást évente két alkalommal. Mutatjuk a részleteket.

A Tesco „Start a jövőért” programjában november 8-ig lehet pályázni a gyermekekre, serdülőkre és fiatalokra pozitív hatást gyakorló helyi projektek anyagi finanszírozásáért. Ahogy az a kiírásból kiderül, az áruházlánc elsősorban olyan intézmények és szervezetek jelentkezését várja, amelyek célja, hogy javítsák a közvetlen környezetükben élő fiatalok tanulási lehetőségeit, készségeiket és képességeiket a megfelelő módon fejlesszék, tehetségeiket gondozzák, számukra programokat, helyi közösségi eseményeket szervezzenek, illetve jobbá tegyék életkörülményeiket. Ez lehet például játszótérépítés, oktatási, vagy sporttevékenységek támogatása vagy a szabadidős tevékenységekre használt közterületek felújítása. 

Az izgalmas és jövőbe mutató kezdeményezés a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programját váltja fel, amely 2016 óta 15 forduló során több mint félmilliárd forintot biztosított 346 magyarországi település közel 2200 projektje számára a közösségi élet fejlesztésére.  Az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programban a magyar vásárlók szavazataikkal befolyásolhatták saját közösségük fejlesztését, illetve dönthettek a megvalósuló programok támogatásának elosztásáról.  

Fotó: Tesco Magyarország

Elkötelezettek vagyunk a fiatalok jövője mellett. „Ön választ, mi segítünk” programunk pályázatainak 66 százaléka már eddig is a gyermekekkel foglalkozott, így például óvodai és iskolai eszközbeszerzések, épületkorszerűsítések, valamint gyerektáborok, edukációs foglalkozások is megvalósulhattak. Munkáltatóként is több intézkedésünk támogatja a fiatalokat, köztük például a kereskedelemben tanulók számára gyakorlati képzést nyújtó Tesco Akadémia vagy a pályakezdőknek szóló képzési programjaink. Mostantól a közösségi programunkban hivatalosan is a gyerekeket és fiatalokat, helyezzük előtérbe. Továbbra is évente kétszer írjuk ki a pályázatot, ezzel is nagyban hozzájárulva az áruházaink közelében működő szervezetek, alapítványok, közösségek életéhez. A támogatásról szóló döntésbe pedig ezúttal is bevonjuk vásárlóinkat, akik az elmúlt évek során több mint 34 millió bedobott zsetonnal szavaztak a számukra legfontosabb helyi kezdeményezésekre. Újdonság azonban, hogy a támogatási összeget 57 millió forintra emeljük, ami a korábbiakhoz képest minden fordulóban plusz 15 millió forint segítséget jelent a nyertes pályázóknak” 

– mondta Hevesi Nóra, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője.

A https://tesco.hu/kozosseg/ portálon keresztül benyújtott pályázatokat ezúttal is egy független szakmai testület bírálja el, amely a pályázati dokumentumban felsorolt kritériumok alapján választja ki körzetenként azt a legjobb maximum 3 projektet, amelyek sorsáról aztán a Tesco üzletek vásárlói döntenek a vásárláskor kapott szavazózsetonokkal. A szavazási szakaszba továbbjutott pályázatok pedig az elért helyezésüknek megfelelően – a korábbiaknál magasabb összeget – 500 ezer, 300 ezer, illetve 150 ezer forintot nyernek mind a 60 körzetben országszerte.

A Tesco főként civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, szociális szövetkezetek; magántulajdonban lévő nonprofit kkv-k; köznevelési, felsőoktatási, szociális és egészségügyi intézmények; könyvtárak és művelődési központok; család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó intézmények; társasházak és lakásszövetkezetek; valamint informális csoportok jelentkezését várja 6 kategóriában: művészet és kultúra; oktatás és készségfejlesztés; közösségi tevékenységek és kapcsolatok építése; környezet- és természetvédelem; testi és lelki egészség; valamint az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem.

„Alig várjuk, hogy a gyermekek és fiatalok körülményeinek javítását célzó tanulmányi kirándulások, kreatív workshopok, közösségi kertek fejlesztése, sporttáborok, maradékok nélküli főzőtanfolyamok, játszóterek felújítása, tornatermek átalakítása és más, hasonlóan izgalmas kezdeményezések váljanak valóra. Ezek a projektek az elbíráláskor előnyben részesülnek. Ugyanakkor az „Ön választ, mi segítünk” programunk örökségét is szeretnénk tovább vinni, ezért a pályázati lehetőséget nyitva hagyjuk egyéb jó ügyeket – például az állatokat, az időseket vagy a hátrányos helyzetű felnőtteket – szolgáló pályázatok számára. A Start a jövőért tehát elsősorban a 0-25 éves korcsoportra fókuszál, de nem zár ki a helyi közösségek számára fontos más projekteket sem” – tette hozzá hazánk egyik legnagyobb áruházláncának kommunikációs vezetője

További információ itt.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2024. november 8.

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!