A leginnovatívabb tanárokat díjazták a High-Tech Suli program oktatási konferenciáján

 High-Tech Suli Program
Fotó: Mészáros Csoport
Vágólapra másolva!
A szakmai párbeszéden alapuló tudásmegosztás, a leginnovatívabb pedagógiai módszertanok és a legújabb nemzetközi oktatási trendek is fókuszba kerültek a Mészáros Csoport által életre hívott High-Tech Suli program második alkalommal megrendezett konferenciáján. Az eseményen mintegy 150 pedagógus; iskolaigazgatók, tankerületvezetők, oktatási szakemberek vettek részt. A High-Tech Suli programban idén a leginnovatívabb tanárok szakmai elismerésekben és pénzjutalomban is részesültek.
Vágólapra másolva!

A 2020-as indulása óta a High-Tech Suli program az ország egyik legátfogóbb intézményfejlesztési programjává vált. A széles társadalmi lefedettségű kezdeményezés a hazai oktatási intézmények bevonásával és a legmodernebb technikai eszközök, valamint pedagógiai módszertanok segítségével olyan kompetenciák fejlesztésének a lehetőségét teremti meg a diákok számára, amelyekre másként talán nem is lenne esélyük.

Az idei évben a program összesen mintegy 260 millió forinttal járult hozzá a tanulók innovatív szemléletű képzésének és pályaorientációjának támogatásához, a jövőre való felkészítésükhöz, amely a későbbiekben a munkaerőpiaci elhelyezkedésüket szolgálja.

A konferencián díjazták a programban résztvevő leginnovatívabb pedagógusokat is, akik pénzjutalomban is részesültek. A megtisztelő elismeréseket azok a tanárok kaphatták meg, akik magas színvonalú munkájukkal, a korszerű digitális technológia és pedagógiai módszertan kreatív alkotó használatával kiemelkedő eredményeket értek el.

Dr. Várkonyi Andrea, High-Tech Suli Program
Fotó: Mészáros Csoport

„Az idei konferencián adtunk át először díjakat azoknak a pedagógusoknak, akik kiemelkedőt tudtak alkotni a program nyújtotta szakmai támogatásnak köszönhetően. A legjobbak között van olyan, aki évtizedek óta dolgozik a tanári pályán; generációk nőttek fel a keze alatt és a munkásságának egyfajta megkoronázásaként tekint erre a díjra. Illetve van olyan is, akinek még ugyan nincs akkora szakmai tapasztalata, mert pályakezdőként vívta ki a legjobbaknak járó elismerést, de az iskolája és diákjai számára teljesen új szakmai dimenziókat nyitott meg” – mondta el Dr. Várkonyi Andrea, az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnöke.

A HTS programban idén először jelent meg a tantermek keretei közül kilépő, nyílt tanulási terek fejlesztése. A téma nemzetközi példáit és elméleti hátterét Bart Verswijvel, holland oktatási szakértő mutatta be, a Future Classroom Lab képviseletében.

A High-Tech Suli program szakmai vezetője, Horváth Ádám így nyilatkozott ennek kapcsán:

„A program fő fókusza a 21. századi digitális tantermek felszerelésén keresztül új pedagógiai szemlélet megismertetése és alkalmazása, de folyamatosan figyeljük és dolgozunk azon, hogy mik azok a nemzetközi szinten már működő megoldások, amelyeket érdemes itthon is megvalósítani. Bár még a fejlesztési szakaszban vagyunk, de ilyen például a kültéri, természettudományos labor, illetve az, hogy hogyan lehet egy iskola auláját az oktatás színterévé is tenni” – számolt be Horváth Ádám.

A konferencián a HTS program által biztosított modern eszközöket legjobban kihasználó, a tanulók számára a legtöbb innovatív pedagógiai-módszertani megoldást kínáló iskolák osztották meg egymással gyakorlataikat. De

bemutatkoztak azok az oktatási intézmények is, amelyek a program segítségével jutottak el nemzetközi robotikai versenyek döntőjére, Panamába, Bresciába, vagy éppen a törökországi Izmirbe.

Az előadások és a workshopok mellett egy manapság népszerű „Teachmeet” is megszerveztek, ennek keretében a legjobb hazai digitális és innovatív pedagógusok mutattak be szakmai megoldásokat, pedagógiai ötleteket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!