Alapjogokért Központ: Az a harc, amelyet Izrael a terrorral szemben folytat, lényegében ugyanaz a harc, amelyet mi, magyarok a határvédelemért és a migráció ellen vívunk

Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ által szervezett II. International Pro Israel Summit konferencia résztvevői a tavalyi, első összejövetelt követően ismét megerősítették határozott kiállásukat és szimpátiájukat Izrael állam mellett. A konferencia előadói, amelyek a világ minden tájáról érkeztek, egyetértettek abban: a konfliktusok közepette mindig szem előtt kell tartani a békéhez vezető utat.
Vágólapra másolva!

A konferencia nyitóbeszédében Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az a harc, amelyet Izrael a terrorral szemben folytat, lényegében ugyanaz a harc, amelyet mi, magyarok a határvédelemért és a migráció ellen vívunk. A főigazgató emellett hangsúlyozta: 

a történelem viharos vizein Izrael és Magyarország államhajói ugyanazt a biztonságos kikötőt keresik, vagyis a szuverenitást és az igazságos békét.”

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a magyar kormány képviseletében biztosított arról, hogy Magyarország Izrael állam fontos stratégiai partnere, és hazánk a közel-keleti stabilitás egyik legfontosabb szereplőjeként tekint Izaelre. Felhívta a figyelmet arra is, hogy most Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, amelynek egyik fő prioritása az antiszemitizmus elleni küzdelem.

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter

A konferencián felszólt Miri Regev, Izrael közlekedési és közlekedésbiztonsági minisztere is, aki köszönetet mondott a magyar kormánynak a zsidóság és Izrael melletti kiállásért, a szabad vallásgyakorlásért és a szabad tanulás lehetőségéért. Hangsúlyozta, Izrael azt szeretné, ha Isten segítségével mindannyian békében élnénk a világon.

Miri Regev, Izrael közlekedési és közlekedésbiztonsági minisztere

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint Izrael ellenségei, a globalista baloldal és a terroristák azért gyűlölik Izraelt, mert félnek Izrael példájától, a nemzeti túlélés példájától, amely a hit és a hagyomány erős pillérein nyugszik. Elmondta, ezért dühösek Magyarországra is, mert mi, magyarok is őrizzük nemzeti függetlenségünket és szuverenitásunkat.

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója
Fotó: Huszai Tunde

Online kapcsolódott be a konferenciára Yair Netanjahu, Benjamin Netanjahu fia, aki kifejezte véleményét azzal kapcsolatban, hogy a háború, amelyet Izrael folytat, nem más, mint a szabad világ háborúja, és aláhúzta, hogy Izrael Európát is védi a muszlim bevándorlóktól. Véleménye szerint Magyarország és Izrael kapcsolata soha nem volt még ilyen jó, ez pedig azért van, mert Orbán Viktor miniszterelnöknek nagyon erős erkölcsi iránytűje van arra, hogy mi a jó, és mi a rossz.

Yair Netanjahu, Benjamin Netanjahu fia

A konferenciát Sztáray Péter, biztonságpolitikáért felelős államtitkár zárta, aki kiemelte, hogy Izrael és Magyarország kapcsolata erős, és megerősítette, hogy hazánk a magyar uniós elnökséget is arra fogja felhasználni, hogy a zsidó életet támogassa.

A konferencia üzenete egyértelmű volt: 

annak ellenére, hogy az antiszemitizmus egy új hulláma érte el a Nyugatot, Magyarország a béke szigete maradhatott, a cél pedig, hogy ezt a békét a kontinens minél több országára ki lehessen terjeszteni. Mi nem maradunk csendben, kiállunk Izrael, az áldozatok és családjaik mellett.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!