A bíróságon támadt a biztonsági őrökre egy férfi - videó

Vágólapra másolva!
Egy férfi rendszeresen járt a bíróságra, hogy az ott dolgozó ismerősét meglátogassa. Azonban ezzel zavarta a bíróságon dolgozók munkáját, ezért felszólították, hogy csak hivatalos ügyben mehet be az épületbe. A férfi ennek nem tett eleget, sőt, az egyik alkalommal úgy próbált bejutni az épületbe, hogy elbújt a biztonsági őrök elől, majd mikor azok megtalálták, rájuk támadt.
Vágólapra másolva!

Az Esztergomi Járásbíróságra egy férfi gyakran bejárt, hogy nem hivatalos ügyben, ügyfélfogadási időn kívül megtátogassa az ott dogozó ismerősét. Azonban a férfi a rendszeres látogatásaival zavarta a bíróság többi dolgozójának munkáját. Emiatt a bíróság elnöke, tavaly szeptember 6-án felhívta a férfi figyelmét arra, hogy a jövőben csak akkor menjen a bíróságra, ha hivatalos elintézni valója van. 

A férfi ezt nem tartotta be, és másnap délután, szintén ügyfélfogadási időn kívül újra megjelent a bíróságon és a porta szolgálatot kikerülve, befutott az egyik irodába, ahol az ismerőse és egy másik bírósági dolgozó volt.

A férfi miután bejutott a helységbe, bezárta az ajtót. 

Kis idő múlva a két biztonsági őr megtalálta a férfit, és az egyikük a vállával benyomta az iroda ajtaját. 

Ekkor a férfi a biztonsági őrre támadt, majd megütötte, és a kulcsával összekarcolta az arcát. 

A másik biztonsági őr eközben megpróbálta lefogni a férfit, aki ezért dühében megrúgta a másik őrt. Mindezek ellenére az arcán sérült biztonsági őr nem kérte a támadó megbüntetését.

Az ügyészség viszont arra tett indítványt, hogy a büntetett előéletű férfit a bíróság ítélje felfüggesztett börtönre, és rendeljen el mellé pártfogót 

Ahogy korábban megírtuk, tavaly decemberben egy férfi egy gyöngyösi áruházból lopott el különböző termékeket, főként parfümöket, amelyek értéke 73.433 forint volt. A tolvaj letépte a lopásgátlót a termékekről, majd azokat a táskájába pakolta, ezután pedig fizetés nélkül akart kimenni az üzletből. Azonban ekkor a tervébe hiba csúszott, mert a kijárat előtt a biztonsági őrök megállították és ellenőrizték a táskáját. Ezért a férfi kibújt a táskájából és megpróbált elfutni, de a két őrnek sikerült a rendőrök kiérkezéséig visszatartani. Amíg rendőrök a helyszínre értek, a tolvaj minden erejét bevetve próbált elmenekülni. Ütötte rúgta az őröket, sőt, még meg is harapta őket. Az ügyészség a férfi kisebb értékű, erőszakkal elkövetett lopással vádolja, amiért a tolvajjal szemben közmunka kiszabását indítványozta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!