Az utcán sétált a férfi Debrecenben, amikor ráesett a fejére egy betondarab - videó

mentő, mentőautó
Képünk illusztráció.
Vágólapra másolva!
A TV2 információi szerint továbbra is válságos állapotban van az az idős férfi, akit pénteken vittek be a kórházba azzal, hogy fejére esett egy többkilós betontömb Debrecenben. Épp az utcán sétált, amikor egy hatodik emeleti erkély széle levált.
Vágólapra másolva!

A tévések felvételén hatalmas vértócsa jelzi a debreceni lakóház előtt azt a helyet, ahol a baleset történt. Az áldozat éppen arra sétált, amikor pont eltalálta a betondarab. A horrorisztikus baleset után a lakótelepen élők a tévéseknek azt mondták, rettegnek attól, hogy a falak alatt sétáljanak. 

Félünk és meggondoljuk, mert a férjem agyvérzést kapott, beteg és lassan tud jönni, persze, hogy félünk"

– mondta egy idős nő.

Egy másik nő pedig arról beszélt, sosem történt hasonló baleset a környéken és meglepődtek, hiszen a több mint 50 éves az épület nem tűnik rossz állapotúnak.

Le vagyunk döbbenve, de egyszerűen nem tudom...Nem látszik, hogy omladozna ez a ház"

– tette hozzá.

Amíg a katasztrófavédelem emberei átvizsgálták a ház falát és a meglazult vakolatdarabokat eltávolították, a bűnügyi technikusok órákig a baleset helyszínén dolgoztak. Úgy tudni, az idős férfit brutális koponyasérülésekkel vitték kórházba és egyelőre válságos az állapota.

Ha a környéken nem is, az országban máshol történt már hasonlóan értelmetlen baleset. 2020-ban a férje szeme láttára halt meg egy kétgyerekes családanya Újbudán, amikor egy 41 éves, budapesti férfi szerelmi bánat miatt öngyilkos lett és a teste rázuhant a ház 14-ik emeletéről, amiből az anyuka éppen kilépett. 2019-ben egy 12 éves kisfiú fejére esett rá egy 100 kilós betontömb játék közben, órákig műtötték, küzdöttek az életéért. Ugyanebben az évben egy 7 éves kisfiú abba halt bele, hogy egy jánoshalmi ház udvarán ráesett egy matrac.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!