A magyar ellenzék Dobrev Klára vezetésével vérlázító provokációra készül az 1956-os forradalom évfordulóján

IMG_4674
Fotó: Fotó: Csudai Sándor - Origo
Vágólapra másolva!
Dobrev Klára “megemlékezésnek” álcázott ízléstelen politikai akciót szervez az Európai Parlamentben – írta közösségi oldalán Deutsch Tamás.
Vágólapra másolva!

Az a Dobrev Klára, aki családjának a kezéhez ‘56-osok vére tapad. 

Az a Dobrev Klára emberkedik, akinek a nagyapja kommunista pártvezetőként irányította az 1956 utáni megtorlásokat. A bolsevik terrort, amiben sok száz magyar forradalmárt végeztek ki, ezreket pedig bebörtönöztek” 

– emlékeztet Deutsch Tamás. Mint írja:  

Az a Dobrev Klára akciózik most, aki nagyapjának a kommunista pártállami rendőrsége 1988-ban durva rendőrtámadást vezényelt az antikommunista ellenzék, köztük a Fidesz alapítói ellen, mert szabadon akartunk megemlékezni 1956 emlékéről és az 56-os mártírokról. A Dobrev nagypapa rendszerének brutális rendőrattakjában Orbán Viktort is megverték és le is tartóztatták. 

Deutsch Tamás arra is felhívja a figyelmet, hogy 

Az a Dobrev Klára akar most 1956-ról megemlékezni, akinek a férje, Gyurcsány Ferenc 2006-ban miniszterelnökként a súlyos hazugságai miatt ellene tüntető magyar polgárokra durva és törvénytelen rendőrattakot vezényelt, egész egyszerűen a saját honfitársaira lövetett.

Dobrev Klára és az általa vezetett magyar ellenzék most pedig az 56-os nemzeti ügyünket a Gyurcsányékra jellemző arcátlan hazugságokra építve napi pártpolitikai csatározásra akarja felhasználni – teszi hozzá a politikus, és kiemeli: 

Az egész gyomorforgató és felháborító, minden jóérzésű magyar polgár nevében visszautasítom!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!