Megöltek egy fiatal férfit Dunaföldváron

Vágólapra másolva!
Csütörtök hajnalban érkezett bejelentés arról a rendőrségre, hogy késelés történt Dunaföldváron, pár órával később azonban már csak a holttestét találták meg.
Vágólapra másolva!

Október 3-án hajnalban arról kaptak bejelentést a Tolna vármegyei rendőrök, hogy egy dunaföldvári házban megszúrtak egy férfit, aki a késelés után biciklivel elhajtott a helyszínről. 

Pár órával később az őt kereső rendőrök már csak a holttestét találták meg a 24 éves férfinak. 

A rendőrök a feltételezett gyilkost, egy 60 éves férfit, elfogták és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást ellene. 

rendőrség, rendőrautó, illusztráci
A kép illusztráció!
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A szemle és az elszámoltatás jelenleg is folyik.

Korábban megírtuk, hogy egy összeveszés után halálra késelte 7 éves húgát egy 13 éves kamaszlány szombaton, a Michigan állambéli Detroit város környékén. A két gyerek egyedül volt otthon, a szülei azzal bízták meg az idősebb gyereket, hogy vigyázzon a testvérére - írta az ABC News. A két gyerek azonban valami összekapott, a kisebbik bement a fürdőszobába, a nővére ekkor utána ment és többször megszúrta. Ugyan hívta a mentőket, de a gyermek a kórházban meghalt. Az ügyészség előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkossággal vádolta meg a 13 éves gyereket.

Arról is beszámoltunk, hogy gyilkossággal vádolják Shawn Stinest, a Kentucky állambeli Letcher megye rendőrfőnökét. A 43 éves férfi szeptember 19-én délután 14 óra 55 perckor bement a Whiesburg városban található bírósági épületbe, majd egy korábbi vita miatt lelőtte a kerületi bírót. A rendőr a gyilkosság után feladta magát. 

Nem rég derült ki, hogy a 31 éves Adriana Vieira holttestét szeptember 22-én találták meg a víz felszínén lebegve. Az egygyermekes anyuka állítólag úszni ment aznap este. A partit rendező rapper nevét nem hozták nyilvánosságra. A brazíliai Sao Paulóból származó Vieira állítólag két évvel ezelőtt érkezett férjével Floridába, és folyamatosan pazar életmódjukról készült fotókat posztoltak a közösségi médiában.Férje, Roberto Tesario nem sokkal azután visszatért Brazíliába, és Adriana egyedül nevelte gyermeküket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!