Ezért éri meg párátlanítót használni otthon

Vágólapra másolva!
A párátlanító jelentősége napjainkban széles körben ismert, főként azokban a háztartásokban, ahol gyakori a penész előfordulása, illetve allergiával vagy asztmával küzdenek a családtagok. Egyáltalán nem mindegy viszont, hogy milyen berendezést választunk otthonunkba. Antal Mihály, a Gree légkondicionálók műszaki szakértője rámutatott, hogy olyan párátlanító készüléket érdemes választani, amelyiknél a kívánt páratartalom beállítható, továbbá a szobán belül úgy célszerű azt elhelyezni, hogy a lehető legjobban tudjon légmozgást biztosítani.
Vágólapra másolva!

Az ideális páratartalom beltérben 40 és 60 százalék között van, ennél párásabb levegő számos kellemetlenséget okozhat. Egy megfelelő szigeteléssel és korszerű nyílászárókkal rendelkező épület természetes szellőzése nagyon alacsony, ezért a bent keletkező vízpára az épületben reked, miközben a folyamatos szellőztetés energiaveszteséggel jár. A megemelkedett páratartalmú levegő egészségtelen környezetet teremthet.

Antal Mihály, a Gree légkondicionálók műszaki referense arról beszélt, télen sok család küzd azzal, hogy a négy fal között keletkező pára az épület hidegebb pontjain, falakon és ablakokon lecsapódnak, az így vizesedő helyen pedig hamar penész jelentkezik, mely nem csupán esztétikai, hanem egészségügyi problémákat is okozhat. Mindezek elkerülésében segíthet egy párátlanító.

Többek közt felére csökkenthető a bent teregetett ruhák szárítási ideje a berendezéssel

Érdekességként említette, hogy egyre több család arra használja a párátlanítót, hogy a bent kiteregetett ruhák hamarabb száradjanak meg, a ruhaszárítás ne emelje meg jelentősen a páratartalmat. A szakemberek tapasztalata szerint a bent teregetett ruhák száradási ideje körülbelül a felére csökkenthető párátlanító berendezés használatával. A páramentesítő további előnye, hogy segít megóvni személyes tárgyainkat a pára hatásaival szemben.

A klímás párátlanításnak egyetlen hátulütője van

Antal Mihály felhívta rá a figyelmet, hogy a klíma párátlanító funkciója és a párátlanító berendezés nem ugyanazt a hatást éri el.

„A klíma egy olyan berendezés, mely általában hűtésre és fűtésre is képes, emellett pedig rendelkezhet párátlanító funkcióval is, míg a párátlanító egy olyan eszköz, amely kifejezetten a levegő páratartalmának csökkentésére szolgál. Az általános klímák párátlanító funkciója a levegő hűtésével jár. Ez nyáron nem jelent problémát, azonban ha télen van szükségünk párátlanításra, ez kellemetlenséget okoz. Ilyenkor a berendezést nem lehet fűtés funkcióban használni, ezért ha ez a fő fűtési megoldásunk, nem lesz megfelelő párátlanításra is. Ezzel szemben a párátlanító nem változtatja meg jelentősen a levegő hőmérsékletét, csak a párát vonja el” – magyarázta.

A páramentesítő legfontosabb paraméterei

Kérdésünkre válaszolva a Gree légkondicionálók képviselője elmondta, a párátlanítók teljesítményét a kapacitásuk határozza meg, vagyis hogy 24 óra alatt hány liter vizet képesek elvonni a levegőből. A leghatékonyabb berendezések klímakompresszorral működnek, és lakossági kivitelben 10-40 liter/nap teljesítményben érhetőek el. Ezen kívül léteznek tablettás és egyéb technológiákat alkalmazó berendezések, ám ezek gyakran az 1 liter/nap teljesítményt sem érik el.

„A kompresszoros páramentesítők nagyobbak és nehezebbek, ezért érdemes olyan méretű mellett letenni a voksunkat, melynek kezelésével és elhelyezésével nem lesz probléma. A szobán belül úgy praktikus elhelyezni a készüléket, hogy a lehető legjobban tudjon légmozgást biztosítani. A modern lakossági párátlanítók már jellemzően nem túl zajosak, de fontos megnézni a zajszintet is, főleg ha lakókörnyezetben szeretnénk használni” – fogalmazott a profi.

Hozzátette, olyan párátlanító készüléket válasszunk, amelyiknél a kívánt páratartalom beállítható, hiszen a túl alacsony páratartalom is problémát okozhat, a túlzottan alacsony páratartalom szárító hatású lehet a bőrre és a légutak nyálkahártyájára. Lényeges továbbá megnézni a párátlanító tartályának kapacitását is, hiszen ha pici a tartály, akkor gyakran telítődhet, ezáltal gyakran is kell üríteni. Azonban igaz, hogy a legtöbb berendezés rendelkezik folyamatos vízkivezetéssel is, így ha olyan helyen használjuk, ahol a keletkező vizet el tudjuk vezetni egy lefolyóba (pl. egy mosókonyhában), akkor nem szükséges a tartályt sem üríteni.

Új trend: párátlanítás és légtisztítás egyben

A legújabb trendekkel kapcsolatban Antal Mihály elárulta, egyre nagyobb az igény az okos eszközökre, a távolról WI-FI-n keresztül történő irányíthatóságra.

„A legújabb berendezések már rendelkeznek ezzel a funkcióval. Ezen felül egyre népszerűbbek azok a berendezések, amelyek a párátlanítás mellett egyéb légtisztító funkciókkal is fel vannak szerelve, mint például az UV-C, a cold-plasma vagy a HEPA szűrőrendszerek. Így egyszerre látják el egy párátlanító és egy légtisztító berendezés funkcióját” – zárta gondolatait a Gree kompetens kollégája.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!