Felfüggesztett börtönt kapott Fekete-Győr András, az ítélet jogerős

Vágólapra másolva!
Fekete-Győrt a Fővárosi Törvényszék egy év börtönbüntetésre ítélte, ezt két év próbaidőre felfüggesztette. Szarvas Koppány Bendegúz büntetését helyben hagyta a másodfokú bíróság, vagyis csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt két év börtönre ítélték, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztették.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla harmadfokon hozott ítéletet Fekete-Győr András és párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz ügyében.

A per azért jutott le harmadfokig, mert - Fekete-Győr esetében - első és másodfokon ellentétes döntések születtek. 

A két politikus ellen is a 2018 decemberi események miatt emeltek vádat, konkrétan a Kossuth téri, december 12-i és 13-i baloldali tüntetések miatt, amelynek során dulakodtak a rendőrökkel, sőt Fekete-Győr füstgránátot hajított a rendőrsorfal mögé.

2023 májusában a Budai Központi Kerületi Bíróság első fokon Fekete-Győrt felmentette a vádak alól, Szarvast azonban bűnösnek mondta ki csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. Ezért a politikust a bíróság két év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztették.

Másodfokon Fekete-Győr is bűnös

Másodfokon azonban fordulat történt és 

már nemcsak Szarvast, hanem a Momentum egykori elnökét is bűnösnek mondták ki hivatalos személy elleni erőszakban.

Fekete-Győrt a Fővárosi Törvényszék egy év börtönbüntetésre ítélte, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette. Szarvas büntetését ugyanakkor helyben hagyta a másodfokú bíróság.

A vádhatóság mindkét politikus esetében fellebbezett, elsősorban eltérő jogi minősítés megállapítása érdekében. Szarvas Koppány Bendegúz esetében a Fővárosi Törvényszék által kimondott folytatólagos helyett kétrendbeli elkövetés, míg Fekete-Győr esetében a társtettesi minősítés megállapítása érdekében.

Az ügyészség emellett mindkét terhelt esetében hosszabb idejű próbaidőre tett indítványt, és az úgynevezett előzetes mentesítést sem tartotta indokoltnak, azaz hogy a két vádlott mentesüljön a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól. A védelem felmentésért, illetve ennek elutasítása esetén enyhítésért fellebbezett. 

Itt az ítélet

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki tárgyalására eljött a Momentum „színe-java”, Cseh Katalintól Gelencsér Ferencig, de itt volt a párbeszédes Szabó Tímea és a független Hadházy Ákos is. 

 A táblabíróság 

alapvetően helyben hagyta a másodfokú ítéletet, egyben helyet adott az ügyészségi indítványnak.

Eszerint Szarvas Koppány Bendegúz esetében a kétrendbeli elkövetést, míg Fekete-Győr esetében a társtettesi minőséget állapította meg. Szarvast emellett előzetes mentesítésben részesítette. 

Az ítélet jogerős. 

Címlapi kép: Fekete-Győr András az elsőfokú tárgyaláson 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!