Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint újabb tíz Gidrán harcjármű érkezik Tatára, a Klapka György laktanyába október 2-án, szerdán.
Vágólapra másolva!

Az új eszközöket a Magyar Honvédség (MH) megújuló tüzérsége, a vitéz Barankay József 1. Önjáró Tüzérosztály katonái veszik birtokba.

A Nurol Makina törökországi hadiipari vállalat által gyártott, hazánkban Gidrán névre keresztelt Ejder Yalçın járművek új képességeket jelentenek, hiszen különféle típusai mobil tűzvezetőpontként, figyelőpontként, illetve üteg- és szakaszparancsnoki pontként is alkalmazhatók. 

Ezek az új, többcélú moduláris páncélozott harcjárművek növelik az alegységek manőverképességét műveleti feladatok végrehajtásában.

Gidrán
10 Gidrán névre keresztelt Ejder Yalçın harci jármű érkezik Tatára
Fotó: Honvédelmi Minisztérium

A Törökországban gyártott Gidránok az MH Anyagellátó Raktárbázis gödöllői telephelyéről érkeznek Tatára.

A modern, robbanásvédett külső és belső kialakítású, 14 tonna önsúlyú Gidrán 5,8 méter hosszú, 2,5 méter széles és 2,5 méter magas, így repülőgéppel szállítható. A 8900 köbcentiméteres motorral felszerelt, négykerék-meghajtású jármű óránként akár 120 kilométeres sebességgel is képes haladni. Jó útviszonyok mellett egyetlen üzemanyag-feltöltéssel 700 kilométert tud megtenni.

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként háromszáz darab Gidránt kap a magyar haderő. 

Gidrán
A 14 tonna önsúlyú Gidrán 5,8 méter hosszú, 2,5 méter széles és 2,5 méter magas
Fotó: Honvédelmi Minisztérium

Ez része a Magyar Honvédség technológiai és kultúraváltásnak, amelynek az a célja, hogy szükség esetén a modern, innovatív, bátor és felkészült haderő megvédje Magyarországot, az ország állampolgárait.

Korábban beszámoltunk róla, hogy októberben megállapodás született arról, hogy Magyarországra kerül a Gidrán páncélozott harcjármű gyártása. Legutóbb 2024. június 11-én és 12-én két részletben, összesen 13 Gidrán harcjármű érkezett Tatára.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!