Kiderült, érdemes-e szabadtéri programokat szervezni a hétvégére

Vágólapra másolva!
Továbbra is egy anticiklon alakítja Magyarország időjárását, így a hétvégén remek idő várható. De lesznek olyan térségek is, ahol megélénkülhet a szél.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, már látható, hogy milyen időjárás lesz az őszi szünetben. A hétvégén szuper kiránduló idő várható ugyanis még mindig egy anticiklon határozza meg időjárásunkat. Szombat hajnalban a pára, és a köd feloszlása után nagyrészt fátyolfelhők szűrik a napsütést, de főleg északnyugaton, északon maradhatnak tartósan felhős területek is. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkülhet, Sopron térségében meg is erősödhet - írja a met.hu. 

Szombaton napközben nagyrészt napsütéses idő lesz, de északon és északnyugaton helyenként felhős lehet az ég és a keleti szél is felerősödhet, 

viszont csapadékra nem kell számítani.

A ködös tájakon szitálás előfordulhat a minimum hőmérséklet 0 és 10 fok között várható. Elvétve előfordulhat gyenge fagy főként a hidegre kimondottan hajlamos részeken. A csúcshőmérséklet általában 15 és 22 fok között várható és vasárnap is hasonlóan jó idő lesz. A jövő hét elejétől egyre több helyen ködös lesz az idő és lesznek olyan területek ahol csak nagyon nehezen oszlik fel a ködtakaró - írja a koponyeg.hu.

Korábban arról is írtunk, hogy október 21-én nyílt levélben figyelmeztetett negyvennégy vezető klímatudós az Atlanti-óceán áramlási rendszerének közelgő és "pusztító" összeomlására. A levél szerint az áramlási rendszer változása különösen az északi országokra - Dániára, Izlandra, Norvégiára, Finnországra és Svédországra - lenne katasztrofális hatással. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!