Karácsony Gergelyék hagyják, hogy a hajléktalanok élhetetlenné tegyék a fővárost

Vágólapra másolva!
A magyar állam több mint 8 milliárd forintot fordított az ügyre, de Karácsonyék nem fektettek energiát a hajléktalanellátás javítására és a helyzet felszámolására. Szentkirályi Alexandra azonnali cselekvést sürget a hajléktalanok helyzete miatt - írta a Metropol.
Vágólapra másolva!

A lap emlékeztet, hogy amióta Karácsony Gergely a főpolgármestere Budapestnek, a hajléktalanok elárasztották Budapest legtöbb terét és közterületét.

Hajléktalanok: A Rákóczi tér szintén állandó "szállóként" működik évek óta
Fotó: Metropol

Megtehették, hiszen Tarlós István szigorú hajléktalanpolitikája már a múlté lett, a balliberális városvezetésnek köszönhetően az ittas hajléktalanok kiabálásaitól hangosak a közterek és parkok. 

A súlyosbodó helyzet mindenhol aggasztja a környéken élőket és a járókelőket, akikben egyre nagyobb félelmet és felháborodást váltott ki a megjelenő agresszió is

- írták. 

A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy az elmúlt években az országban lévő fedél nélküliek több mint fele Budapesten köt ki annak ellenére, hogy a hatályos törvény szerint ott kellene ellátást kérniük, ahol hajléktalanná váltak. Nagy részük pedig nem a fővárosi hajléktalanellátó intézményekbe megy be aludni. 

Szentkirályi Alexandra videója a témáról:

 

A Metropolnak a hajléktalanok azt panaszolták el, hogy azért alszanak inkább az utcán vagy parkokban, mert ezeket a helyeket ellepték a bogarak, tetvek és ágyi poloskák. Nappal pedig vagy elmennek alkalmi munkára, vagy kéregetnek, amelyből elmondásuk szerint össze tudnak szedni naponta 4-6 ezer forintot is. 

Egy részüket nem érdekli a jobb élet reménye, italoznak és egyre több helyen bandába verődve kéregetnek, gyakran késsel ijesztgetik egymást és a járókelőket 

- közölte a portál. Emlékeztettek, hogy nyáron az is megtörtént a Batthyányi tér környékén, hogy egy gyerekorvosi rendelőtől fél méterre szexeltek a kéregetők. Egy másik alkalommal pedig egy gyerekekkel teli játszóteret tartotta alkalmas helyszínnek egy nő arra, hogy kielégítsen egy férfit.

A lap arra hívta fel a figyelmet, hogy 

Karácsony Gergely főpolgármester helyettese még azt sem tudta megmondani, hogy hány hajléktalan él a fővárosban. 


Szentkirályi Alexandra közölte, hogy 

a budapestiek és az utcán élő emberek is szenvednek a hajléktalanságtól, az egész fővárosban sürgős cselekvésre van szükség.

A Fidesz-KDNP frakcióvezetője a legutóbbi fővárosi közgyűlés alkalmával kezdeményezte a helyzet azonnali felmérést és rendezését, de Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc párttársai sem támogatták azt. 

Szentkirályi legújabb videójában is a hajléktalanprobléma rendezéséről beszélt. Mint fogalmazott:

Annak ellenére, hogy 2024-ben a magyar állam több mint 8 milliárd forintot költött csak a budapesti hajléktalanprobléma kezelésére, ez a kérdés még nincs rendezve. Hiszen a feladat másik címzettje, a főváros nem éppen jeleskedik abban, hogy ezt a helyzetet felszámolja

– mondta.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!