Koncz Zsófia: Az idősekről való gondoskodás a családpolitika kiemelt része

Vágólapra másolva!
Az idősekről való gondoskodás, a generációk közötti együttműködés támogatása a magyar családpolitika kiemelt része - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán, Budapesten, az Egymást értő szakemberek című nemzetközi, demenciával foglalkozó konferencián.
Vágólapra másolva!

Koncz Zsófia úgy fogalmazott, hogy az időseket számos családpolitikai intézkedéssel segíti a kormány

A folyamatos megbecsülést fejezi ki a 13. havi nyugdíj visszaállítása

- emelte ki. Hozzátette, hogy a rezsivédelem is segíti a családokat és az időseket is.

A világon egyedülálló a Gondosóra program, amelybe már 650 ezer, 65 év feletti idős ember kapcsolódott be

- hangsúlyozta Koncz Zsófia, aki arról is beszélt, hogy a program is lehetőséget teremt a generációk együttműködésére. 

Sikeres, időseket és családokat segítő programnak nevezte a Nők 40 programot, amelyet 2011 óta több mint 400 ezren vettek igénybe. A KIM számos területen segíti a testi, lelki, szellemi aktivitás megőrzését, az egyik legsikeresebb kezdeményezés ezek közül a gyaloglóklubok országos hálózata 

- mondta az államtitkár

Már több mint 500 ilyen klub működik az országban. A minisztérium az Idősbarát Önkormányzat Díjak odaítélésénél külön elismeri azokat a településeket, amelyek a demenciára is figyelmet fordítanak. 

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára azt mondta, hogy 

bentlakásos és a nappali intézményekben több mint 20 ezer demens beteget látnak el, az intézményeknek nagyságrendileg 50 milliárd forint költségvetési támogatást biztosít a kormány.

Hat telephelyen már úgynevezett szakápolási központok is működnek, ahol szociális és egészségügyi gondoskodást is biztosítanak az idős, demens ellátottaknak. 

A kettő összekapcsolása magasabb színvonalú ellátást jelent

- tette hozzá. 

Beneda Attila, a KIM családügyekért felelős helyettes államtitkára a konferencia keretében megrendezett kerekasztal-beszélgetésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalom öregedésével egyre több embert érint a demencia. 

Bár a betegség nem gyógyítható, kialakulása lassítható, ha a családok, a hozzátartozók idejében felismerik a jeleket

- hívta fel a figyelmet. Beszélt a prevencióról, kiemelte a mozgás fontosságát. Közölte, hogy elkészült a Nemzeti Demencia Program szakmai része, most a feladatok szétosztása zajlik.

A tendenciák alapján biztosan szükség lesz a jövőben az intézményrendszer további bővítésére is, amelyben az egyházakra, a non-profit és a for-profit szereplőkre is számítanak.

Úgy fogalmazott, hogy "mindenkire szükség van", a kormányzatnak, az önkormányzatoknak, az egyházaknak, a civil szervezeteknek együtt kell működniük. Véleménye szerint a magas költségek miatt csak nemzetközi szinten lehet gondolkodni a betegség gyógyszeres kezeléséhez szükséges innovációról. Hozzátette: az Európai Uniónak (EU) kellene szabályoznia a betegség kezeléséhez használt gyógyszerek árát, mert most a gyógyszergyárak az innováció költségét éppen a legkiszolgáltatottabb betegekkel fizettetnék meg. Egervári Ágnes neurológus, a Szociális Klaszter Egyesület elnöke a szemléletváltás fontosságáról beszélt. 

Merjünk beszélni a demenciáról

- fogalmazott, hozzátéve: már önmagában ez is segítséget jelent az érintett családoknak. Hozzátette, hogy a gondozó családokat információátadással, tudásmegosztással segítik. Kitért arra is, az ellátóintézményekben dolgozóknak speciális képzéseket szerveznek. Véleménye szerint fontos lenne, hogy a demenciára is fogyatékosságként tekintsenek, még akkor is, ha sokszor nincsenek is szembetűnő jelei.

Iva Holmerova, a prágai Károly Egyetem geriáter professzora elmondta, hogy 

Csehországban is elkészült a demenciával foglalkozó nemzeti stratégia. A tízmilliós Csehországban mintegy 180 ezer embert érint a betegség

- tette hozzá. A konferencián a tapasztalatcsere, a tudásmegosztás és a képzés fontosságát emelte ki.

Jean Georges, az Alzheimer Europe szervezet ügyvezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy nemzetközi felmérések alapján átlagosan két év telik el a panaszok észlelésétől a diagnózisig. Mint mondta, ennek oka, hogy a családok, de sokszor a háziorvosok sem rendelkeznek megfelelő információval, az elsődleges tüneteket sokszor a normál öregedés jeleként értelmezik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!