Kövér László: Olyan Európai Unióért és olyan magyar államért dolgozzunk, amely szolgálja a polgárokat!

Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából a Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956-os emlékünnepségén a Bem téren.
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán
Vágólapra másolva!
A forradalmunk és szabadságharcunk eszményei és értékei arra köteleznek bennünket, magyarokat, hogy olyan Európai Unióért, és benne egy olyan magyar államért dolgozzunk, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja az európai és a magyar polgárokat - mondta az Országgyűlés elnöke a Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956-os emlékünnepségén kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

Kövér László a Bem-szobornál mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta: ezen eszményekért hatvannyolc esztendővel ezelőtt a magyarok a biztos halált is vállalva nekimentek a szabadságot eltipró idegen tankoknak. 

A keleti és nyugati hatalmak sakkjátszmájában pusztán leüthető gyalognak szánt Magyarország fellázadt, és ha rövid időre is, de ismét a szabadság és a keresztény Európa bástyájává vált. Ama tizenhárom nap áldozata a mai nemzedékeket is kötelezi

- fogalmazott.

Az Országgyűlés elnöke szerint a magyarság 1956-os forradalma azt üzeni a XXI. századi Európa nemzeteinek, hogy a népakaraton nyugvó állami szuverenitásból sem a népakarat, sem az állam, sem annak szuverenitása nem vonható ki,

mert ellenkező esetben a demokrácia leépülése, anarchia, majd diktatúra és kiszolgáltatottság vár Európára. 

Ha ezt az üzenetet Brüsszel mai vezető bürokratái képtelenek megérteni, akkor az Európai Unió sírásóiként kell majd hamarosan elszámoljanak több száz millió becsapott európai polgárral

- fűzte hozzá. 

lyukaszászló
Lyukas zászló az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott felvonuláson
Fotó: AFP / Attila Kisbenedek

Kövér László emlékeztetett, hogy 1956 magyar hősei egy olyan rendszerrel szálltak szembe, amely a nemzeti önazonosság elfojtásán, az állami szuverenitás felszámolásán, valamint a társadalom megalázásán, gazdasági kifosztásán és a fegyveres erőszakon alapult.

Amikor pedig a forradalmi magyar kormány 1956. november 1-jén kimondta Magyarország függetlenségét és semlegességét, akkor az állam "nemzetközi jogi értelemben szuverenitását gyakorolta, a nemzet védelmében" - magyarázta. 

1956-nak nemcsak hősei voltak, hanem voltak és vannak árulói is. Az árulók idegen érdekek kiszolgálóiként próbálták, és próbálják ma is meghamisítani az ötvenhatos forradalom szellemiségét és eszmei hagyatékát. Mi az idegen elnyomásnál csak egy valamit utálunk jobban: az idegen elnyomók magyar cselédeit 

- hangsúlyozta. 

1956 eszményeinek mai elárulói el akarják lopni a nemzet közkincsévé vált lyukas zászlót, hogy azt a saját kicsinyes érdekeiknek, illetve megbízóik birodalmi ambícióinak eszközévé tegyék - mondta. 

A házelnök rámutatott arra is: a mai fiatalok kimondhatják azt, hogy a háború nem béke; kimondhatják, hogy az apa férfi és az anya nő; kimondhatják, hogy Magyarország a magyaroké

és Európa az európaiaké; és azt is kimondhatják, hogy Isten, áldd meg a magyart! 

Soha ne hagyják elveszni ezt a szabadságot, mert minden más ebből következik! - húzta alá. Kövér László azt mondta: 

Örök hála és dicsőség 1956 hőseinek! Isten adjon erőt, állhatatosságot és bölcsességet a követőiknek!

- zárta beszédét. 

Lyukas zászló az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott fáklyás felvonuláson
Fotó: MTI/Kiss Gábor

Az ünnepség résztvevőinek többsége a Műegyetem elől induló fáklyás felvonulással érkezett a Bem térre. A menettel a forradalom egyik meghatározó eseményeként számon tartott október 22-ei műegyetemi diákgyűlésre emlékeztek. 

Ezen a hallgatók pontokba szedve fogalmazták meg követeléseiket, és arról is döntöttek, hogy a lengyel nép melletti szolidaritás jegyében másnap, vagyis október 23-án a Bem térre vonulnak. 

A mostani, több ezer ember, többségében fiatalok részvételével megtartott felvonulást három korabeli Csepel teherautó vezette fel, a platókról pedig korhű ruhába öltözött fiatalok integettek.

A menet résztvevői közül többen nemzeti színű és a forradalmat jelképező lyukas zászlókat lengettek. A fáklyás felvonulás és a Bem téri megemlékezés társrendezője a Rákóczi Szövetség volt.

A megemlékezések holnap folytatódnak, minden ünnepelni vágyót szeretettel várnak a szervezők október 23-án a 10 óra 30 perckor kezdődő nemzeti ünnepre a Millenárisra. Azt is megírtuk, hogyan változik a fővárosi tömegközlekedés október 23-án.

A Millenáris szabadtéri színpadán az ünnepi műsor és a miniszterelnök beszéde nyilvános, a rendezvény nem kötött regisztrációhoz,

teljes ideje alatt bemutatókon, családi- és gyermekprogramokon vehetnek részt a látogatók, amelyek megtekintése, használata ingyenes. 

Tekintettel az elmúlt hónapok nemzetközi eseményeire is, amikor több vezető politikust értek fegyveres támadások, a magyar szolgálatok és a Terrorelhárítási Központ is kiemelt figyelmet fordítanak az ilyen jellegű információk ellenőrzésére

és a szükséges intézkedések megtételére – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Magyar Nemzettel.

Tegnap beszámoltunk arról, hogy merényletet terveztek október 23-án, de a TEK közbelépett: a hétvégén a magyar szolgálatok a velük együttműködő amerikai partnerszolgálattól információt kaptak

arról, hogy egy online csoportban fiatalok beszélgetést folytattak egy védett személyeket érintő, közeljövőre tervezett akcióról. A merényletet tervező központi figurát őrizetbe vették.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!