Köztörvényes bűnöző verőemberek kísérik Magyar Pétert

Vágólapra másolva!
Azt követően, hogy kiderült, csoportos rablásért ült Magyar Péter biztonsági embere, a diszkópolitikus még azt is letagadta, hogy testőrei lennének. A baloldali figura azonban korábban maga dicsekedett ezzel. Ráadásul számos fotó is bizonyítja, hogy biztonsági emberek veszik körbe a rendezvényeken. Időközben újabb Magyar Péterhez köthető bűnöző bukott le és mondott le a megyei szervezői posztjáról. Strausz János egy zárt csoportban közölte, hogy távozik a pártból. A férfit korábban pénzhamisításért ítélték el. Magyar Péter pártja hemzseg a bűnözőktől: a korábban letartóztatott cigarettacsempész vezető szervezőként fontos szerepet játszott az MTVA előtti demonstrációban. Nem ez az első bűncselekmény Magyar Péter körül.
Vágólapra másolva!

Miután kiderült, hogy Magyar Péter egyik testőre börtönviselt, a Tisza Párt elnöke gátlástalanul letagadta, hogy testőrei lennének. Tette mindezt úgy, hogy korábban ő maga dicsekedett el azzal, hogy 24 órás személyi védelem alatt áll.

Magyar
Magyar Péter összevissza beszél a testőreiről: valamikor léteznek, valamikor nem

Magyar Péter egyik testőrét korábban csoportos rablás miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A köztörvényes bűnöző többek közt az MTVA székházánál tartott tüntetésen is ellátta a Tisza Párt elnökének védelmét.

Magyar Péter és a bűnöző testőr

Magyar Péter egy Facebook-bejegyzésben reagált, amelyben azt írta: 

Nekem nincs testőrségem, jellemzően magam járok mindenhova. A rendezvényeinket biztosító biztonsági emberek pedig nem rendelkezhetnének a szükséges engedélyekkel, ha büntetett előéletűek lennének."

Magyar megjegyzése azért érdekes, mert az homlokegyenes ellentmond egy korábban írt bejegyzésének, amiben azt állította: 

Elfogadva több biztonsági szakember ismételt tanácsát és a családom kérését, tekintettel az egyre sűrűsödő fenyegetésekre, a mai naptól elfogadom a felajánlott 24 órás személyi védelmet a saját és hozzám közel állók biztonsága érekében."

 

Magyar Péter korábban elismerte, hogy 24 órás védelem alatt áll

Mindezek alapján elmondható: Magyar Péter néha dicsekszik a testőreivel, néha letagadja őket - éppen, mit kívánnak a politikai érdekei. A valóságot azonban képtelen meghamisítani, hiszen számos fotó és videó bizonyítja, hogy mindenhova testőrökkel jár. Íme:

Magyar Péter minden lépését egy biztonsági ember kíséri
Még kávézóba is testőrrel jár (Blikk)
A debreceni nagygyűlésére egy valóságos testőrkommandót bérelt fel

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek


Mint arról az Origo még májusban beszámolt, óriási botrány lett abból, hogy a testőrei törvénytelenül, önkényesen lezárták a Debrecenbe tartó Intercity egyik vasúti kocsiját, hogy „Magyar úr” – ahogy ők nevezik – zavartalanul utazhasson. A testőrök a büfékocsiba tartó vagy helyüket kereső utasokat vegzálták és mozgásukban korlátozták.

Eközben Magyar Péter testőrkommandójának nagyobb része BMW X6-osokkal, Mercedes buszokkal karavánt alkotva az autópályán ment Debrecenbe. Mire a vonat megérkezett, már kiosztották egymás között a „szolgálati” csúcstechnikát, felszerelkeztek fülhallgatókkal és adóvevőkkel. 

A Metropol fotóin jól látszanak a részletek.

magyarpéter
Fotó: Metropol

A Metropol által megkérdezett szakértők a testőrkommandó tagjai között már akkor felismertek több, a pesti éjszakából és az alvilágból jól ismert „nehézsúlyú személybiztosítót”. Közben begördült „Magyar úr” Mercedese is.

magyarpéter
Fotó: Metropol

Kigyúrt alvilági figurák védik Magyar Pétert.

testőrök, magyar péter
Fotó: Metropol

A testőrök eligazítását Kiss Zoltán Imre, a Jobbikból átirányított „szakértő”, Magyar Péter „kommunikációs igazgatója” tartotta.

 

magyarpéter
Fotó: Metropol

Kiss Zoltán Imre a kép bal szélén, napszemüvegben, az egyik BMW X6-os takarásában. A pesti éjszaka kigyúrt bodyguardjai engedelmesen hallgatták. Magyar Péter innen kezdve egy lépést sem mert tenni bedrótozott testőrök nélkül. Volt egy másik szintje is a testőrkommandónak. Itt már megvillant a csuklón egy 5-6 milliós Rolex óra is.

magyarpéter testőre
Fotó: Metropol

Aztán a kommandó parancsnoka, Kiss Zoltán Imre – természetesen bekábelezve – jelentésre ment Magyar Péterhez. Nagy Ervin is érdeklődve hallgatta… 

magyarpéter
Fotó: Metropol


Cigarettacsempész volt Magyar főszervezője

Nem ő az egyetlen bűnöző Magyar körül. A Tisza Párt szolnoki koordinátorát múlt héten három társával együtt vették őrizetbe, majd tartóztatták le pénzmosás gyanújával, mivel az eljárás adatai szerint csempészcigarettával kereskedtek. A férfi az elfogása előtt még részt vett az MTVA előtt tartott demonstráción is, illetve közös fotókon pózolt többek között Magyar Péterrel, Radnai Márkkal és Nagy Ervinnel.

A Tisza Párt szervezője már korábban is kétes ügyletekbe keveredett egy befolyásos, súlyos bűncselekményekkel vádolt szolnoki ügyvéddel is.

A jogászra még 2020 februárjában csaptak le a NAV nyomozói, majd a Piero Pini húsipari vállalkozó elleni költségvetési csalásos nyomozásban vették őrizetbe. Az akcióban a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség ügyészei és a TEK munkatársai is részt vettek. Tizenöt helyszínen hajtottak végre kutatást, több mint hatszázmillió forintot foglaltak le, értékes luxusautókat és ingatlanokat zároltak.

Az ügyvédet később újabb ügyekkel hozták összefüggésbe a hatóságok, többek között százmilliós pénzmosással, költségvetési csalással, zsarolással.

Megvádolták az ügyvédet jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel is, azaz a vád szerint nagy összegű kölcsönöket nyújtott rengeteg embernek, ám a kölcsönök egy részét bűncselekmények útján szerezte.

A vádirat szerint az ügyvéd által megkötött szerződések többségében formálisan kamatkikötést nem tartalmaztak, ám a valóságban a jogász jelentős összegű kamat terhe mellett nyújtotta a kölcsönösszeget, azonban a megkötött szerződésben a kölcsönadott összeg nem a valós adatokat jelölte, abban már a kamattal növelt összeg szerepelt.

Így került a képbe Magyar Péter letartóztatott szervezője, aki a múltban többször is kapott – a vádirat szerint – homályos eredetű pénzt az ügyvédtől. Magyarék munkatársa összesen 21 millió forint kölcsönt vett fel.

Magyar Péterék pánikszerű törlésbe kezdtek, hogy eltüntessék a letartóztatott Tisza-aktivista nyomait. A Magyar Péterrel és Radnai Márkkal készített közös fotóit is eltüntették. 

Magyar Péter cigarettacsempész letartóztatott szervezője – az Origo videóján jól látszik – ott volt a köztévé elleni, Magyar Péter tüntetésen is.

Miután nyilvánosságra került, hogy cigarettacsempészésért letartóztatták a Tisza Párt vezető szervezőjét, izgatott posztolás kezdődött Magyar Péter közösségi médiás felületein, gyorsan figyelmeztették a pártelnököt, hogy jó lenne eltüntetni a cigarettacsempészet miatt letartóztatásba került aktivista fotóit, különösen azokat, amelyeken Magyar Péterrel, Nagy Ervinnel vagy Radnai Márkkal pózol.

A letartóztatott cigarettacsempész Magyar Péterrel

 

Villámgyorsan letörölték a kompromittáló felvételeket

A letartóztatott cigarettacsempész vezető szervezőként fontos szerepet játszott az MTVA előtti demonstrációban. A háttérből irányított, szervezett, ő látta el például „láthatósági mellénnyel” Magyar Péter médiabrigádját.

Cigarettacsempész akcióban...
A cigarettacsempész volt az MTVA előtti demonstráció vezető szervezője

A Tisza párti aktivisták most feladatul kapták, hogy minden felületet gondosan átvizsgálva teljesen tüntessék el a már hosszú hónapok óta Magyar Péterrel szorosan együtt dolgozó cigarettacsempész nyomait, hogy a nyilvánosságra került bűncselekményt a lehető legkevésbé lehessen összefüggésbe hozni a pártelnökkel.

Időközben egy újabb Magyar Péterhez köthető bűnöző bukott le és mondott le a megyei szervezői posztjáról. Strausz János egy zárt csoportban közölte, hogy távozik a pártból. A férfit korábban pénzhamisításért ítélték el. 

Botrányok Magyar körül 

  • Nem ez az első bűncselekmény Magyar Péter körül. Már a Tisza Párt megalakítása körül is több támadható személy felbukkant. Az utóbbi évtizedek legnagyobb piramisjáték-botrányának szervezői és haszonélvezői töltik meg Magyar Péter pártját, köztük Deák Boldizsár. A férfi Magyar Péter legszűkebb stábjának tagja, ott van minden fontos rendezvényen. Jelentéseket fogad, elemez, szervezőként is dolgozik. 
  • Szintén súlyos bűncselekményeket követett el, és több évet börtönben töltött Sájer Mária, aki Magyar anyósjelöltje volt. Hétmilliárdos kár, több száz tönkretett család, a felelősök pedig a bandavezért kivéve megúszták pár év börtönbüntetéssel – ez volt a mérlege annak az egész országot behálózó piramisjátéknak, aminek a működtetésében Magyar Péter bizalmasa is részt vett. 
  • Az elmúlt hetekben újabb botrányos ügyek láttak napvilágot Magyar kapcsán, ezúttal a Diákhitel Központ élén megkötött szerződéseivel kapcsolatban, mely ügyben már nyomozás is megindult – büntetőeljárás van folyamatban. Így előfordulhat, hogy emiatt is kikéri a legfőbb ügyész az EP-től a diszkópolitikus mentelmi jogát. Ahogyan arról az Origo beszámolt, szeptember 13-án derült ki, hogy Magyar Péter pártjának egyik jelenlegi szervezője túlárazott szerződést kötött a Diákhitel Központtal. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő szerint ezen szerződések megkötései szükségtelenek voltak. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) közölte, hogy Diákhitel Központ Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban jelenleg nyomozás van folyamatban


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!