Új botrány: Magyar Péter öccsét fizette az a cég, aminek vezérigazgatóként tízmilliós megbízásokat adott

magyarpéter
Magyar Péter az ominózus éjszakán
Vágólapra másolva!
Magyar Péter öccse fizetési listán volt a Diákhitel Zrt.-nek dolgozó PlanB Kft.-nél. Az utóbbi céget alaposan kitömte a baloldali politikus.
Vágólapra másolva!

A KEHI-jelentésben szereplő Diákhitel Központ-szerződések által érintett egyik cég, a PlanB Magyarország Kft. – nagyjából egy évvel azelőtt, hogy szerződést kapott volna a Diákhitel Zrt.-től – Magyar Péter akkori feleségét, Varga Juditot készítette fel annak miniszteri kinevezése előtt. Azonban úgy tűnik, még egy szálon kapcsolódott egymáshoz Magyar környezete és a PlanB, ugyanis a Media1.hu megtudta, hogy Magyar öccse, a médiapiacra nemrég médiaszolgáltatóként friss céggel megérkező Magyar Márton 2019 nyarától – tehát nagyjából akkortól, amikor a cég Varga Juditot felkészítette a miniszterséggel járó feladatokra – a PlanB-től kapott fizetést.

A KEHI szerint a PlanB drágán dolgozott: egy 40 oldalas – kétes minőségű – tanulmányt a Z-generációról 4 millió forintért készített el (ez 100 ezer forint/oldalt jelent), egy másik esetben pedig 4,4 milliót kért egy 18 diából álló előadásért. De a KEHI szerint egy faültetéssel kapcsolatos projektet is 14,8 millióért végzett el nagyjából 500 ezer forint helyett. Magyar Márton, a Tisza Párt elnökének öccse 2019 nyarától dolgozott a PlanB-nek. Magyar Márton évekkel ezelőtt a Facebookon meg is adta munkahelyének  2019. augusztus elsejei kezdéssel a PlanB Magyarország Kft.-t, de ezt azóta onnan levette. Egy képernyőkép azonban még őrzi ennek nyomát.

A Tisza Párt elismerte, hogy Magyar Péter testvére dolgozott a PlanB-nél. Azt írták, a kft. mintegy 6 hónapon át foglalkoztatta Magyar Mártont projektmenedzserként és ezért havi 300 ezer forint fizetést kapott. Magyar Márton a harmadik körös levélváltáskor végül elismerte, hogy dolgozott a PlanB-nek. Azt írta, hogy onnan a COVID járvány kezdete környékén távozott, maga mondott fel. 

Magyar Márton néhány napja hozta létre új médiacégét, a Kontroll Média Szolgáltató Kft.-t, a Kontroll.hu főszerkesztőjének Tarr Pétert kérte fel.

Erős állítások

A múlt héten az Átlátszó.hu nyilvánosságra hozta csütörtökön azt a dokumentumot, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) készített a Diákhitel Központ Zrt.-nél folytatott vizsgálatáról. A KEHI 2021 augusztusában súlyos megállapításokat tett, előtte jó ideje Magyar Péter vezette a Diákhitel Központot, írja a Magyar Nemzet. A lap összegyűjtötte a hivatal öt legerősebb megállapítását.

1. Többszörösen túlárazott szerződések

„A megrendelt kutatások, elemzések, tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással” – fogalmazott a KEHI. Például prezentációkészítés 244 ezer forint/dia áron, vagy 14,8 millió forintos kifizetés egy valós értékén 500 ezer forintos szolgáltatásért. De ugyanilyenek voltak a 14,5 millió forintért és 12,4 millió forintért megrendelt kérdőíves felmérések, amelyek kétmillióért is megrendelhetőek lettek volna. Akadt emellett kampány-lebonyolítás 14,7 millió forintért, amiben két Facebook-bejegyzés született és a valós költség ennek a töredéke lehetett.

2. Kamu megbízások. Teljesen felesleges, fiktív szerződések

„Előfordul, hogy a megrendelt kutatások, elemzések triviális, az interneten számos helyen ingyenesen is elérhető megállapításra jutottak” – írták a KEHI-nél. Példaként hozható fel erre, hogy százezer forintot fizettek oldalanként olyan tanulmányért, amit az internetről másoltak.

3. Kamu ajánlatkérések. Valós verseny nem volt, eleve borítékolható volt a győztes

„Több esetben nem is volt valós verseny szerződéskötés előtt. Olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítése eleve kétséges.” A KEHI felsorolt konkrét eseteket is, amikor az ajánlattételre felkért cégnek még csak honlapja sem volt, ajánlatot se nyújtottak be, láthatóan nem működő, referenciák nélküli társaságok voltak. A győztes vállalkozások között volt a Tisza Párttal ma is kapcsolatban lévő Trentin Balázs Lajoshoz köthető egyik társaság.

4. Magát nagyon jól fizette Magyar Péter

A vezérigazgató bére 2020-ban havonta 3,5 millió forint volt.

5. Nem a vállalat irányítása, hanem a kormányzati támogatások és intézkedések hozták az eredményt

A KEHI jelentéséből kiderült az is, hogy nem a menedzsment eredményes működése és a termékek népszerűsítése, hanem a járvány miatt bevezetett kormányzati támogatások és intézkedések, például a Diákhitel Plusz okozta a diákhitel-kihelyezés növekedését.

A jelentés elkészülte után félévvel Magyar Péter távozott a Diákhitel Zrt. éléről, a szerződések ügyében pedig nyomozás zajlik.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!