Magyar Péterék megfenyegették Vogel Evelint, de nem tudják leállítani - videó

magyarpéter
Magyar Péter az ominózus éjszakán
Vágólapra másolva!
Magyar Péter átlépett egy határt, egy olyan határt, amit azt gondolom, hogy senki nem engedhet meg magának, főleg nem egy olyan ember, aki azt mondja magáról úton-útfélen, hogy emberséges, empatikus, hogy az emberekért van, hoz meg áldozatokat - minderről Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője beszélt egy friss videóban. Többek között kiderült, hogy Magyar Péter megkérte arra, hogy menjen el hozzá, vigye el a nála maradt dolgait, majd amikor megérkezett, akkor Magyar Péter és Radnai Márk egy papírral a kezében jöttek. A papíron az állt, hogy tudják, hogy én mit tettem, hogy mi van nálam, és hogyha nem csinálom azt, amit mondanak, hogyha nem segítek nekik, akkor tönkreteszik az életemet, börtönbe juttatnak - tette hozzá. Vogel Evelin még szeptember végén egy másik interjúban Magyar Péter addig nem ismert, erőszakos, manipulatív, hazug és törtető oldalát mutatta be.
Vágólapra másolva!

Vogel Evelin csütörtökön egy újabb videót tett közzé, amelyben azt mondta: az Indexnek adott interjú óta rengetegen keresték meg azzal a kérdéssel, hogy miért állt a nyilvánosság elé.

Péter átlépett egy határt. Egy olyan határt, amit azt gondolom, hogy senki nem engedhet meg magának.  Főleg nem egy olyan ember, aki azt mondja magáról úton-útfélen, hogy emberséges, empatikus, hogy az emberekért van, hoz meg áldozatokat"

- fogalmazott Vogel Evelin az Index tudósítása szerint. 

Ezután elmondta: pár hete Magyar Péter megkérte arra, hogy menjen el hozzá, vigye el a nála maradt dolgait.

Amikor megérkeztem, egy kis szokásos chit-chat után behívott a házba, ahol – mint kiderült utólag – Radnai Márk is ott tartózkodott. Becsukta az ajtót, lement a konyhába, majd feljött Márkkal és egy papírral a kezében. A papíron az állt, hogy tudják, hogy én mit tettem, hogy mi van nálam, és hogyha nem csinálom azt, amit mondanak, hogyha nem segítek nekik, akkor tönkreteszik az életemet, hogy börtönbe juttatnak"

- tette hozzá.

„Fenyegetve, ellentmondást nem tűrő hangon vádoltak, képzelődtek és gyanúsítottak mindennel is” – mondta Vogel Evelin. Állítása szerint Magyarék azzal vádolták, hogy a Fidesznek dolgozik, és hogy elárulta őket. „De most komolyan, köpni-nyelni nem tudtam. Mert nem elég, hogy ennyire viharos és sokszor nyomasztó volt a közös életünk, a kapcsolatunk, de zárásként még meg is fenyeget, és nem is akárhogyan” – fogalmazott, hozzáfűzve: "Ekkor jött el az a pont, amikor elhatároztam, hogy beszélni fogok, szeretném megmutatni Magyar Péter igazi arcát. Állítása szerint eközben beszélt több másik „tiszással” is, akik hasonló élményekről számoltak be, és ez is közrejátszott abban, hogy végül felkeresett néhány újságírót.

 Higgyétek el, én nem akarom elvenni a változás reményét, vagy lehetőségét. De azt gondolom, hogy nagyon nem mindegy, hogy ki és milyen értékek mentén szeretne változást hozni ebbe az országba"

- fogalmazott Vogel Evelin. Megjegyezte, hogy az interjúval be akarta mutatni Magyar Pétert, és hogy a legelejétől kezdve vele dolgozott azért, „hogy a magyar politika egy több mint egy évtizedes válság után elindulhasson egy békés reform útján”. Azzal zárta a videót: úgy döntött, hogy a saját felületén szeretne kommunikálni a továbbiakban, és a későbbiekben további részleteket ígért arról, amit „megélt és megtapasztalt”, hogy milyen értékek mentén kezdtek el dolgozni Magyarral együtt, és milyen értékekben hisz a mai napig. 

Magyar Péter korábbi barátnője, Vogel Evelin exkluzív interjút adott az Indexnek, amely szeptember 25-én jelent meg. 

Az interjúban Vogel Evelin akkor a következőkről beszélt:

  • Már a Tisza Párt kezdeteinél Magyar Péter barátnője volt, így látta, hogy miként alakult a pártelnök elképzelése politikai fellépéséről és szervezési kérdésekről. Hozzátette, hogy nem egyedül Magyar Péter érdeme volt, hogy idáig jutott. A megfelelő emberek támogatására volt szükség, akik hittek a változásban.
  • Vogel Evelin utalt megismerkedésükre, valamint kapcsolatukra. Kétli, hogy Magyar valóban változást akart az országban.
  • A március 15-én tartott rendezvényen a nő is segítette kapcsolatrendszerével. Magyar Péter „még nem érezte magában azt az erőt, amit most érez”. Vogel Evelin felidézte, hogy amikor a politikus bement az ügyészségre, akkor rábízta a laptop és különböző dokumentumok elrejtését, pedig a nő szerint ezek nem váltottak ki akkora hatást, mint remélte.
  • A volt barátnő visszaemlékezett arra is, amikor a párt leendő pénztárnokát bemutatta Magyar Péternek, de nem akarta részletezni, pontosan ki ez a személy. Azt viszont igen, hogy a politikus „csak saját magára hallgat”, meg esetleg Radnai Márkra, a párt alelnökére.
  • A kampányidőszakban csak saját magára koncentrált a politikus, Vogel Evelin állítása szerint. A csapata foglalkozott a szervezetépítéssel, ha elégedetlen volt, akkor barátnőjén vezette le. „Nehéz eset volt, negatív visszajelzései voltak, mindenki rosszul dolgozott, mindenki hülye, mindenki agyhalott.”
  • Viszonyuk megromlása után elmondása szerint Magyar Péter egyre agresszívebben viselkedett vele, ezért féltette a gyermekét. Kételkedni kezdett, hogy folytassa-e kapcsolatát a politikussal. A választások előtt pár nappal párja azt mondta neki, szeretne vele maradni, de annyira azt se bánja, ha szakítanak, mert úgyis „bárkit megkaphat ebben az országban, ebben a pozícióban”. Ekkor eldöntötte, hogy szakít a férfival.
  • Vogel Evelin szerint a Tisza Párt elnökének titka abban rejlik, hogy olyan környezetből jött, hogy hitelesen tud beszélni. Ki tudja rántani az apátiából az embereket, jó kommunikációs készségei vannak. Viszont az emberek nem látják, kicsoda valójában, „mert ő nem az, aminek látszik”.

Magyar Péter Vogel Evelin egyetlen állítását sem cáfolta

A szakításuk körülményein kívül semmit nem cáfolt Magyar Péter mindabból, amit volt barátnője, Vogel Evelin az interjúban mondott. Magyar durva vádakkal reagált a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben; többek között azt állította, hogy expartnere május óta zsarolja őt és a pártot. Magyar szerint 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőle és Magyar pártjának másik öt kollégájától Vogel Evelin, majd a Fidesszel kötött megállapodást az ő lejáratására. 

„A kapcsolatunknak nem úgy és nem azért lett vége, ahogy az interjúban elhangzott, hanem a fenyegetései miatt, illetve azért, mert rájöttünk arra, hogy Evelin hang- és képfelvételeket készített a velem és a párt vezetőivel folytatott beszélgetéseiről és vitáiról” – írta a posztjában Magyar, aki büntetőfeljelentést is kilátásba helyezett.

Ezenkívül azonban semmit nem cáfolt a pártelnök, például szó nélkül hagyta azt, hogy a volt feleségével, Varga Judit ex igazságügyi miniszterrel folytatott privát beszélgetéséről készített hangfelvétel kapcsán az ügyészségi meghallgatás előtt egy-két órával Vogel Evelin kezébe nyomott dokumentumokat, laptopot, pendrive-ot, és azt mondta, hogy azonnal tüntesse el vagy rejtse el ezeket.

Azt sem tagadta Magyar Péter a volt barátnője által elmondottakból, hogy agresszívan viselkedett Vogel Evelinnel, például egyszer az autójuk mellett vesztek össze, és a politikus üvöltözni kezdett vele az utcán, miközben fenyegetően közeledett hozzá.  

„Nem szeretném túldramatizálni a helyzetet – de ott megijedtem, fenyegetve éreztem magam és féltem. És én nem szoktam annyira félni valójában, de amikor egy nővel szemben áll egy férfi, aki minden dühét, erejét, hangját kiadja, az tényleg nagyon ijesztő tud lenni egy nő számára. És ha jól emlékszem, én akkor sírva is fakadtam, vagy csak később. Mindenesetre láttam, hogy ül a gyerek az autóban és sír” – idézte fel a történteket Vogel Evelin. Azt sem utasította vissza a posztjában Magyar, hogy egyik alkalommal azt mondta a volt barátnőjének: azt se bánja, ha szakítanak, mert „úgyis bárkit megkaphat ebben az országban, ebben a pozícióban”.

Vogel Evelin arról is beszélt, hogy Magyar alapvetően nem bátor ember; ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. „Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban. Mindig nagy volt a szája, de valójában ő a biztosra játszott.” Ezekre a megjegyzésekre sem reagált Magyar Péter.

Az Indexen megjelent interjúban Vogel szót ejtett egy rejtélyes vállalkozóról is, akit ő mutatott be Magyarnak. Ez a személy Magyar Péter pártjának pénztárnoka, ráadásul fontos kormányközeli információkat is kaptak tőle – állította a volt barátnő. Magyar Péter ezt sem cáfolta a Facebook-bejegyzésében.

Vogel felidézte azt a történetet is, amikor meglátogattak egy idős házaspárt, hogy a pártjuk átvételéről tárgyaljanak velük, és a beszélgetésben Magyar Péter megígérte a férfinak, hogy EP-képviselő lehet majd. Amikor később a nő kérdőre vonta a volt párját emiatt, Magyar csak annyit mondott: „dehogy lesz ő képviselő, ne viccelj”. Magyar Péter ezt sem cáfolta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!