Magyar Péter helyettese, Radnai Márk furcsa seftelése

magyarpéter, radnaimárk, tiszapárt
Magyar Péter és Radnai Márk.
Vágólapra másolva!
A fogyasztóvédelem előtt lehet Radnai Márk botránya - írja az X-en a Tűzfalcsoport, emlékeztetve arra, hogy a Magyar Péter közeli bizalmasának számító Tisza-alelnök a közéleti szerepvállalása előtt hangzatos ígéretek kíséretében indította el a színházi előadások online közvetítésével foglalkozó üzleti vállalkozását.
Vágólapra másolva!

A SzínházTV Produkciós Kft. - olvasható a Tűzfalcsoport bejegyzésében - feltételezhetően jó ideje nem nyújtja az ügyfelei által elvárt szolgáltatást, sőt, a fogyasztói jogok védelmét biztosító alapvető garanciális szabályoknak sem tehet eleget. 

Ezt tanúsítja a Tűzfalcsoport olvasóitól érkezett információk mellett a projekt hivatalos Facebook-oldalán közzétett, csalódottságot és felháborodást kifejező számos hozzászólás. 

Fotó: X/Tűzfalcsoport

Amennyiben a megfogalmazott jogsértések a fogyasztóvédelmi hatóság eljárásában beigazolódnak, akkor a Radnai ügyvezetésével működő cég komoly következményekkel nézhet szembe. 

Egy újabb, a Tisza Párt környékén felbukkanó, jelentős számú magyar embert megkárosító ügy pedig ismételten felvetné a kérdést: 

vajon rá lehet-e bízni az ország vezetését, illetve a közhatalmat olyan szereplőkre, akik még a saját ügyfeleik alapvető jogait sem tartják tiszteletben az üzleti életben?

 

Radnai csak ígérgetett

Radnai Márknak, a Tisza Párt alelnökének ügyvezetése mellett működő SzínházTV Produkciós Korlátolt Felelősségű Társaság kezdetben sokat ígért ügyfeleinek: „Bárhol is legyél, nem maradsz le kedvenc színházad darabjairól”. A cégben vezető tisztségviselőként eljáró Radnai emellett számos interjúban személyesen is nagyratörő tervekkel és küldetéstudattal népszerűsítette üzleti vállalkozását a közönség számára. Egy lapnak például úgy nyilatkozott, hogy szerinte a SzínházTV a szakma mellett „a nézőknek is jót fog tenni”, célkitűzésük pedig, hogy „minőségi színházat közvetítsenek”. 

Az ügyvezető az interjúban még sajnálatát is kifejezte amiatt, hogy „egy világjárvány kellett hozzá, hogy a szakma felismerje az ebben rejlő lehetőségeket”. 

Fotó: X/Tűzfalcsoport

Pedig Radnai - olvasható a bejegyzésben -

ekkor már tudhatta, hogy az üzlet, amibe fogott, korántsem kockázatmentes.

Ezt igazolja egyebek mellett a pár hónappal az indulást követően, a Forbesnak adott interjúja is, amelyben Magyar Péter bizalmasa saját maga fogalmazott úgy a SzínházTV-vel összefüggésben, hogy „lehet, hogy a végén az egész eltűnik, kikopik”.  

A Tisza Párt alelnökének ebben tényszerűen igaza volt, hiszen a közzétett beszámolókat megvizsgálva a cég működése nemigen volt fenntartható: a 2020-as - mindössze 4 hónapot felölelő - évet 

rögtön több mint 13,5 millió forintos negatív pénzügyi eredménnyel 

zárta a Kft., amit ugyan 2021-ben egy minimális, 2 millió forintos adózott eredmény követett, de 2022-ben ismét jelentős, 18,5 millió forintot meghaladó veszteség következett be.   

NAV-végrehajtás Radnai cége ellen

A Tűzfalcsoport kereste a SzínházTV Produkciós Kft. 2023-as beszámolóját is, ám annak közzétételére a vonatkozó törvényi kötelezettség ellenére mind a mai napig - vagyis több hónappal a közzétételi határidőt követően - sem került sor. A cégnyilvántartás adataiból az viszont kiderült, hogy 

Radnai cégére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2024. január 8-i hatállyal végrehajtást rendelt el. 

Mindeközben - nem sokkal a SzínházTV Produkciós Kft.-vel szembeni végrehajtás elrendelésének időpontját követően - Radnai Theatroo Digital Kft. néven indított új startupot a „SzínházTV ötletének továbbgondolására”. Ám a jelek szerint ez a vállal(koz)ás sem volt sikeres, ugyanis a SzínházTV honlapja továbbra sem elérhető, míg a hivatalos Facebook, illetve Youtube platformok több mint egy éve nem frissültek (érdemi) tartalommal. 

De ami ennél lényegesen fontosabb, hogy a jelek szerint, valószínűsíthetően a korábbi cég tevékenységének lezárása sem ment végbe úgy, ahogyan azt a jóhiszeműség és tisztesség elve, valamint a hatályos jogszabályok és fogyasztói jogok védelmét biztosító alapvető garanciális rendelkezések megkívánják.

Az Origo korábbi cikkében arról írtunk, hogy egyre több kétes személy bukkan fel Magyar Péter körül, közülük Radnai csak az egyik, a sor még hosszan folytatható.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!