Pánik a Tiszánál, miután letartóztatták Magyar Péter cigicsempész aktivistáját

Vágólapra másolva!
Reagáltak Magyar Péterék arra a hírre, miszerint a Tisza Párt szolnoki, illetve Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei koordinátorát letartóztatták.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, négy személy letartóztatásáról döntött pénteken a Kecskeméti Járásbíróság, akiket jövedéki adózás alól elvont dohány és cigaretta megszerzésével, illetve azzal való kereskedéssel gyanúsít a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

Az ügyészség nem közölt neveket, ám egy, az ügyre rálátó forrás szerint

az egyik gyanúsított nem más, mint a Tisza Párt szolnoki, illetve Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei  koordinátora, 

aki egyébként részt vett Magyar Péter pártjának múltkori, az MTVA-székház előtt tartott tüntetésén is.  

A bíróság a gyanúsítottakat harminc napra helyezte letartóztatásba.

Később kiderült az is, hogy Magyar Péter reklámszínésze, Nagy Ervin büszkén fotózkodott a Tisza Párt letartóztatott szervezőjével, de Magyar Péterrel is van közös fotója:

Magyar Péter és a letartóztatott cigicsempész - Fotó: Facebook

A Mandiner azt írja, hogy a Tisza Párt reagált az eseményekre: a letartóztatott tiszás politikus regisztrációját azonnal törölték, de ahogy a Magyar Nemzet is kiszúrta, pánikszerű törlésbe kezdtek Magyar Péterék az eset kapcsán.

Bűnözők Magyar Péter körül

Magyar Péter korábban diszkóbotrányával okozott országos botrányt, a legfőbb ügyész ki is kérte a mentelmi jogát lopás miatt az Európai Parlamenttől. Utóbbi ügyben egyelőre nincs döntés. Kiderült az is, hogy havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse. Magyar Márton ugyanabban az évben dolgozott az állami vállalatnak, amikor Magyar Péter a cég igazgatóságában ült, s mindketten összesen nagyjából nyolcmillió forintot markolhattak fel. De nem a Volán az egyetlen köztulajdonban álló cég, ahonnan mindketten sok pénzhez jutottak: miközben Magyar Péter a Diákhitel Központot vezette, testvére az egyik olyan beszállítónál dolgozott, amelynél vaskos túlárazást állapított meg az állami ellenőrzés. Még hónapokkal ezelőtt derült ki, hogy a Tisza Párt megalapítása körül is rengeteg volt a gyanús alak. A Magyar Péter körüli botrányokról részletesen írtunk!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!