Halálra késelt egy miskolci férfi egy 16 éves kamaszt Miskolcon

Vágólapra másolva!
Halálos késelés történt vasárnap Miskolcon a hajnali órákban. Ketten összevesztek egy szórakozóhelyen, egy 16 éves fiú végül belehalt a sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A rendőrség honlapja azt írja, hogy vasárnap hajnalban, 1 óra 40 perc körül összeveszett egy 16 éves fiú és egy 20 éves férfi egy miskolci szórakozóhelyen. Ekkor a 20 éves férfi elővette a kését, majd megszúrta a kamaszt.

A 16 éves fiú a helyszínen meghalt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei hírportál azt írja, hogy az eset feltehetően egy buli közben vagy után történhetett, azt azonban nem tudni, hogy magánpincében, vagy egy szórakozóhelyen bulizott a fiú. 

A rendőrök azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a késelő férfit, aki beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és halált okozó testi sértés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Október 3-án Dunaföldváron történt halálos késelés, egy fiatal férfit öltek meg. Augusztusban sikerült elfogni a mosonmagyaróvári vérengzés elkövetőjét is. Mint ismert Zs. Kira, a húszéves elkövető 10-10 alkalommal szúrta meg az anyját és apját. A TEK egy trafik előtt tartoztatta le. Arról is írtunk, hogy áprilisban Bőnyben egy hatodikos lány szúrta meg osztálytársát. Róla később kiderült, hogy listát írt lehetséges áldozatairól.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!