Nemzeti konzultáció indul - jelentette be Menczer Tamás - videó

Menczer,Tamás
Menczer Tamás a Fidesz kommunikációs igazgatója
Fotó: Facebook
Vágólapra másolva!
Videóban jelentette be Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, hogy kihelyezett esztergomi ülésén a frakciószövetség nemzeti konzultáció indításáról döntött. A konzultáció célja az lesz - derül ki a videóból -, hogy a magyar embereket bevonják olyan fontos kérdésekbe, mint a béremelés, a megfizethető lakhatás, a családok támogatása, valamint a kis- és középvállalkozások támogatása. A kormány a konzultáció során új egyezséget szeretne kötni a lakossággal, erősítve ezzel céljait és politikai döntéseit.
Vágólapra másolva!

A videóban Menczer Tamás hangsúlyozta, hogy a világban tapasztalható válságok – mint a Covid, a háború és az energiaárrobbanás – megváltoztatták a helyzetet, ezért Magyarország saját útját követve ad választ ezekre a kihívásokra. 

A gazdasági semlegesség elve alapján a magyar érdekeket szem előtt tartva, minden irányba folytatni kívánja a piaci és kereskedelmi együttműködéseket, amivel a kormány elérheti a jövő évi 3-6 százalékos gazdasági növekedést.

 

Brüsszellel szemben, magyar úton

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzet híradása szerint kiemelte, hogy Brüsszel blokkoló politikája, amely gazdasági hidegháborúval és szankciókkal jár, Magyarország számára hátrányos, különösen a nyugati blokk szélén elhelyezkedve. Ezért fontos, hogy a nemzeti konzultáció során a magyar emberek megerősítsék a kormány azon szándékát, hogy saját érdekei szerint cselekedjen, és ne Brüsszel diktátumait kövesse. A frakció szerint a baloldal Brüsszel mellé állt, míg a kormány a magyar emberekkel közösen akar dönteni az ország jövőjéről.

 

Borítókép: Menczer Tamás (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!