Mutatjuk, miért sorsdöntő az új nemzeti konzultáció

Vágólapra másolva!
A nemzeti konzultáció azért jó, mert két választás közötti demokratikus eszköz az emberek véleményének kikérésére. Biztosítja a kormány számára, hogy legitim módon lépjen fel a bel- és külpolitikai helyzetekben, például uniós vitákban - minderről Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője beszélt az Origónak a tervezett új nemzeti konzultáció kapcsán.
Vágólapra másolva!

Ha Magyarország semleges gazdaságpolitikát folytat, akkor az uniós átlag felett növekedhet a gazdaság. Ez jó alapot ad a kormánynak arra, hogy emelje a béreket, beindítsa a vállalkozásokat és új lakhatási intézkedéseket vezessen be – fogalmazott Kocsis Máté a közösségi oldalán. 

Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz, melynek témái között a gazdasági semlegesség, a kis- és középvállalkozások támogatása, a béremelés, a munkáshitel, a lakhatás és a családtámogatások szerepelnének – közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hétfőn.

Reális cél az egymilliós átlagbér 

Kocsis Máté ismertette: először is meg kell kérdezni az embereket, hogy a brüsszeli vezetés által képviselt gazdasági elzárkózással értenek-e egyet, vagy azzal, hogy „nyissunk mind a keleti, mind a nyugati kereskedelmi és gazdasági irányba”.

Meg kell kérdezni továbbá az embereket a kis- és középvállalkozások támogatásáról, a kormány kiemelt céljáról, hogy tőkejuttatásokkal és új eszközökkel segítse a hazai kis- és középvállalkozásokat.

Ugyancsak meg kell kérdezni az embereket a béremelésről, amihez új megállapodást kell kötni a munkáltatókkal, és el kell kezdeni „minden eszközzel dolgozni” azért, hogy a minimálbér belátható időn belül 400 ezer forint legyen, az átlagbér pedig elérje az egymillió forintot. 

Megjegyezte: lehet, hogy ez sokak számára elérhetetlennek látszik, de teljesen reális cél. 

A munkáshitelről is megkérdezik az embereket

Jelezte, szeretnék megkérdezni az embereket a munkáshitelről is, arról, hogy szabadon felhasználható, kamatmentes hitelt kapjanak azok a fiatalok, akik munkát vállalnak. Ugyancsak szerepelne a nemzeti konzultáció kérdései között a lakhatás kérdése. Hozzátette: a kormány elérhető árú új lakóhelyeket, például kollégiumokat hozna létre, illetve nagyon kedvezményes kamatozású, államilag támogatott hitelekkel szeretné segíteni a fiatalok első lakáshoz jutását. Lesz kérdés a családtámogatásról is – mondta Kocsis Máté –, ami a magyar belpolitikában vitás kérdés, hiszen nemcsak a magyar jobb- és baloldal, hanem a magyar kormány és az Európai Bizottság véleménye sem egyezik ebben a kérdésben. Megjegyezte: a kormány a családi adókedvezmény megduplázásával segítené a magyar családokat, de „akár több családtámogató eszköz bevonása is szóba kerülhet”. 

nemzeti
A nemzeti konzultáció egy gyorsan megvalósítható demokratikus eszköz 

Gyorsan megvalósítható eszköz

Egész Európa fontos döntés előtt áll most is, hiszen a kontinens gazdasága komoly konkurenciával néz szembe, mind a tengerentúlról, mind pedig Ázsia felől - minderről már Pálfalvi Milán beszélt az Origónak. A Nézőpont Intézet elemzője szerint Magyarország miniszterelnöke ezért fújt ébresztőt az Európai Parlamentben, amikor bemutatta hazánk uniós elnökségi programját, felhívva a figyelmet egy versenyképességi paktum létrehozásának fontosságára. 

Azt látjuk, hogy gazdasági kérdésekbe nem keverhetők bele ideológiai, vágyvezérelt és elfogult politikai szempontok. Ezért van szükség a gazdasági semlegességre.

Ez Európa versenyképességének kulcsa. A nemzeti konzultáció egy gyorsan megvalósítható demokratikus eszköz arra, hogy a kormányzati döntéshozatal az állampolgári akaratnak megfelelően történjen - fogalmazott Pálfalvi Milán. A nemzeti konzultáció azért jó, mert két választás közötti demokratikus eszköz az emberek véleményének kikérésére. Biztosítja a kormány számára, hogy legitim módon lépjen fel bel- és külpolitikai helyzetekben, például uniós vitákban. A nemzeti konzultáció eredményére hivatkozhat Magyarország, hiszen az tükrözi az emberek véleményét. A vitapartnerek ilyen támogatással nem rendelkeznek. Fontos azt látni, hogy a nemzeti konzultáció nem pártpolitikai kérdésekről szól, az emberek tehát pártatlanul tudnak véleményt nyilvánítani fontos szakpolitikai kérdésekben - tette hozzá. 

Ügydöntő lehet az eredmény

Pálfalvi Milán kifejtette, hogy a nemzeti konzultáció, amelyet a második Orbán-kormány vezetett be, egy olyan intézményesített politikai kérdőív, amely választ ad az emberek mindennapjait érintő, nagy horderejű kérdésekre. 

Például arra, hogy milyen legyen az új alkotmány, vagy milyen szociális intézkedéseket támogat a lakosság. E sorba tartozik még a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció is. Aztán megkérdezték az embereket, mit gondolnak a Soros-tervről, valamint a családok támogatásáról és a gyermekvédelemről is elmondhatták a véleményüket. 

A magyarok pedig egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg minden alkalommal. Most, hogy a veszélyek korában élünk, a politikai stabilitás kiemelten fontos szerepet kap. Ehhez járul hozzá a nemzeti konzultáció a gazdasági semlegességről. Az eredmény egyébként ügydöntővé is vált nem egy alkalommal, népszavazás lett belőle, vagy az emberek többségi véleménye alapján hoztak meg fontos, Magyarország jövőjét meghatározó törvényeket - mondta a szakértő. 

Ezért támadja a baloldal a nemzeti konzultációt

Miután a nemzeti konzultáció erősíti a demokratikus működést és általa jobban kifejezésre jut a nemzeti egység, ezért a baloldal támadni fogja - mondta a Nézőpont Intézet elemzője.

A nemzeti konzultáció világosságot teremt, egyértelművé teszi, mit gondolnak az emberek. Ez a baloldalnak nem érdeke, mert a többség nem ért velük egyet. 

A maguk szempontjából persze érthető, hogy a baloldalon ellenzik a nemzeti konzultációt, hiszen az számukra nem kedvező eredményt hozhat, de ez a hozzáállásuk demokratikusnak aligha tekinthető. A nyugati elit pedig egy olyan szemléletet képvisel, amelyben övék a hatalom, az emberek szolgálata viszont kívül esik a horizontjukon - közölte Pálfalvi Milán. Ezért nem törődnek azzal, hogy az ideológia- és vágyvezérelt, elfogult gazdaságpolitika tönkreteszi a gazdaságot és megnehezíti a lakosság életét. Éppen ellentétesen jár el a magyarországi baloldal és Nyugat-Európa, mint amit Magyarország 2010 óta hivatalosan is felmutat: a kormányzás célja a magyar nemzet védelme és felemelése. Ehhez járul hozzá a nemzeti konzultáció, ezúttal a gazdaság semlegességéről - zárta az elemző. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!