Nigériai csalókat kerítettek kézre a rendőrök

Vágólapra másolva!
Magyarországon először csaptak le aktívan tevékenykedő nigériai csalókra - mondta el sajtótájékoztatóján Álmos Gergő, az Országos Rendőr-főkapitányság osztályvezetője. Volt olyan áldozat, akitől több mint 70 millió forintot csaltak ki.
Vágólapra másolva!

Az ORFK és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közös sajtótájékoztatóján az osztályvezető elmondta, hogy "grandiózus elfogást sikerült összehozni" a nigériai típusú csalásokkal kapcsolatban.

Egy évvel ezelőtt alakult meg a rendőrségen a 300 fős kibernyomozói szervezeti egység, amelynek célja az online térben elkövetett jogsértések felderítése és a bűncselekményekből származó vagyonelemek visszaszerzése. A szervezet folyamatosan fokozza együttműködését az ügyészségekkel és a pénzintézetekkel is

 - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a kibernyomozók részt vesznek a lakosság online bűncselekményekkel kapcsolatos tájékoztatásában és oktatásában is.

A kép csak illusztráció
Fotó: Rendőrségiillusztráció

Álmos Gergő felhívta a figyelmet, hogy jelenleg is számos adathalász módszer kering, amelyek folyamatos veszélyt jelentenek az emberek pénzügyi biztonságára. 

Az elmúlt időszakban a távoli elérést biztosító programok letöltését kérő, illetve a pénzintézetek nevében elkövetett csalások fordultak elő a leggyakrabban

 - mondta, majd hozzátette, hogy ezt a módszert sikerült visszaszorítani, miután egy 

nemzetközi együttműködés keretében Kárpátalján több call centert felszámolt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája.

Jellemzőek még a rendőrök nevében küldött adathalász levelek is, melynek ügyében a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság járt el eredményesen egy francia állpolgárral szemben.

Illés Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta, hogy júliusban kezdték el felderíteni a nigériai csalási ügyet, és október 1-én egy összehangolt akció keretében sikerült elfognia bandatagokat

Hangsúlyozta, hogy a csalók az emberek hiszékenységét igyekezték kihasználni, manipulálni. Az elkövetők jellemzően hamis profilt létrehozva ejtik tévedésbe az áldozatokat, szerelmet hazudnak, és hosszú idő alatt építik fel azt az élethelyzetet, amikor szóba jöhet a pénz megszerzése

- magyarázta.

A mostani nyomozás Illés Zoltán szavai szerint "sok eredménnyel kecsegtet", mint mondta, 

nigériai típusú ügyeket Baranya, Csongrád és Pest vármegyékben is sikerült azonosítani.

Juhász Imre Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának vezetője elmondta, 

a hajdú-bihari rendőrök három külföldi férfit és egy magyar nőt fogtak el, akik világszerte szedték áldozataikat.

Az egyik ilyen ügyben a magyar áldozat 

társkereső oldalon ismerkedett meg a külföldi férfival, akinek két hónap múlva 71 millió forintot utalt el. Egy hónap elteltével az elkövető újra pénzt kért, a nő ekkor barátoktól és banktól kért kölcsön, hogy újabb 50 millió forintot utaljon a férfinak, ekkor azonban már a rendőrök közbeléptek.

Juhász Imre Zoltán elmondta, hogy 

a magyar nő még a kihallgatása során sem ismerte fel, hogy átverték. Úgy érezte, hogy az idegen férfi szereti őt, és szó sincs megtévesztésről.

Juhász Imre Zoltán hozzátette, hogy a rendőrség által őrizetbe vett 37 éves külföldi férfi azóta részben beismerő vallomást tett.

Forrás: MTI

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!