Majdnem halállal végződött a baráti látogatás

Vágólapra másolva!
Egy baráti találkozón két férfi vitába keveredett egymással a tartozásaik miatt, és az egyikük nyakon szúrta a másikat. A férfit nyakát vágta meg, mire az erősen vérezni kezdett. A sérült férfi kórházba, míg a támadó letartóztatásba került
Vágólapra másolva!

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség emberölés kísérletével vádolja, azt a férfit aki egy vita hevében nyakon szúrta az őt meglátogató ismerősét. 

A konfliktus két berettyóujfalui férfi között alakult ki 2023.10.20-án, amikor az egyik átment a párjával a másik otthonába, hogy felköszöntse annak feleségét.  A két férfi vitázni kezdett egy félreértett tartozás miatt, és a már ittas állapotban lévő elkövető a vita hevében olyan indulatra gerjedt, hogy a konyhába ment és egy kést vett magához. 

Visszament az ismerőséhez, akinek vízszintesen a nyaka felé csapott a késsel és ezzel annyira megvágta a nyakát, hogy az erősen vérezni kezdett.

 Az ittas férfi egy törölközőt adott a sértettnek, hogy tekerje a nyaka köré. A sértett élettársa értesítette a rendőrséget, miközben egy ismerőse a helyi kórházba szállította a sérült férfit. 

Mire a rendőrök a helyszínre értek, a pár kitakarította a lakást, és még a kést sem akarták odaadni a hatóságoknak.

A rendőrök a támadót őrizetbe vették és letartóztatták. A sértett sebei 8 napon belül gyógyultak, de az elkövetés eszköze és a sérült testrészre figyelemmel fennállt a halálos sérülés reális esélye. 

Debreceni Törvényszék vádiratában azt kéri, hogy beismerés esetén, a férfit 7 év börtönbüntetésre ítélje és 7 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától, az eszközül használt kést pedig kobozza el.

Fotó: Magyarország Ügyészsége 
A rendőrségi helyszínelés során készült fotón az elkövetés eszköze látható.

Késeléses támadásokról számoltunk be korábban, ilyen eset volt, amikor egy férfi a gyerekei szeme láttára késelte halálra a párját.A nő azonnali orvosi ellátásban részesült, de hiába szállították kórházba, belehalt a sérüléseibe. Fóton is történt késes támadás két férfi között, az egyikük régóta haragudott a szomszédjára, ezért eltervezte, hogy megöli. Egyik este, mikor a férfi egy dohányboltnál találkozott a szomszédjával, akkor félrecsalta és megkéselte, majd elmenekült. A sérült férfit egy munkába induló nő találta meg, aki hívta a rendőrséget. Ha nem kapott volna időben ellátást, belehalhatott volna a sérüléseibe. Egy szegedi férfi minden korábbi ok nélkül nyakon szúrta a barátját akivel italozott, életveszélyesen megsérült, a gyors orvosi ellátásnak köszönheti hogy túlélte.

Kocsmai verekedés is torkollott már késelésbe, amikor a férficsoport tagjai összevesztek egy tartozáson és az egyik többször mellkason szúrta a másikat. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!