Pánik van Brüsszelben: Orbán Viktor szövetségesei sorra nyerik a választásokat

Vágólapra másolva!
Alighogy megalakult a Patrióták Európáért frakciócsalád, a jobboldali pártok mindegyik hazai választáson jó eredményeket érnek el. Brüsszelben pánik tört ki, mindenáron meg akarják akadályozni a szuverenisták hatalomra kerülését.
Vágólapra másolva!

Mint minden nemzeti választás alkalmával, Ausztriában is azok lettek a kampány slágertémái, amik leginkább érintik az osztrák embereket. Ebbe a migráció, a biztonság, valamint az orosz-ukrán háború tartozott bele elsősorban. Habár Ausztria nem tagja a NATO-nak, a jelenlegi osztrák kormány támogatta a szankciós politikát. Herbert Kickl pártjának sikere pedig azzal kecsegtetett, hogy egy békepárti fordulat indulhat el az országban.

 Végül óriási jobboldali győzelem született, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte a szavazást a voksok 29,2 százalékával. 

A magyar miniszterelnök azonnal gratulált is az X oldalán:

 

Azonban az Orbán Viktor európai parlamenti frakciójába, a Patriótákhoz tartozó pártnak ez még nem elég arra, hogy a kormányalakítás megvalósítható legyen. 

Az osztrák választók a legnagyobb arányban egy ÖVP-FPÖ koalíciót támogatnának.

Sokan gondolhatták azt, hogy amennyiben létezik egy országban két jobboldali párt, azok nagyobb eséllyel fognak össze. Azonban ez Ausztriában nem így van, mert Christian Stocker, az Osztrák Néppárt (ÖVP) főtitkára hangsúlyozta, hogy a nyertes pártot szélsőjobboldalinak tartja, így a vele való együttműködést és közös kormányzást kizárták. Herbert Kickl, a Szabadságpárt vezetője, a Patrióták Európáért alapító tagja első nyilatkozatában felhívta arra a figyelmet, hogy a választók határozottan „letették a voksukat”, a választási eredmény egyértelmű állásfoglalás volt, hogy így nem mehetnek tovább a dolgok az országban.

Michael Schnedlitz, a győztes párt főtitkára rendkívüli elégedettséggel fogadta a párt történetének szövetségi szintű választásokon elért legjobb eredményét, illetve azt, hogy az FPÖ az első alkalommal végzett első helyen parlamenti választáson. 

Az osztrákok történelmet írtak

 - mondta

Meg kell jegyezni, hogy a múlt héten Csehországban is megtartották a helyhatósági választásokat, ahol az ANO ellenzéki jobboldali párt sikerét jósolták a különböző közvélemény-kutatások, amelyek végül is be is igazolódtak. Andrej Babis volt cseh miniszterelnök pártjának, az "Elégedetlen Polgárok Akciója" sikerével

az eddigi négy szenátor helyett ezentúl 12 szenátoruk lesz,

a jelenleg kormányzó koalíció többsége a cseh szenátusban csak azért marad meg, mert részleges választást tartottak.

Az ANO először nyert szenátusi választást, és ez számunkra hatalmas siker

jelentette ki Andrej Babis, az ANO elnöke. „Megerősödve a szenátusban, igényelni fogjuk az egyik alelnöki tisztséget” – tette hozzá. A választásokat követően Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára a következőket írta:

Andrej Babis megint megcsinálta! Az ANO elsöprő győzelmével zárult a cseh szenátusi választások második fordulója. Gratulálok!

Brüsszelben reszkethetnek, jönnek a Patrióták!


A brüsszeli lap, a Politico ezen sikereket látva azonnal pánikba esett. Arról írtak, hogy nehéz feldolgozniuk az osztrák eredményeket, Brüsszel pedig retteg egy FPÖ vezette kormánytól. Úgy fogalmaztak:

Ha Herbert Kickl pártjának sikerül koalíciót létrehoznia, akkor az Európai Uniónak egy olyan „euroszkeptikus populista blokkal” kellene szembenéznie, amely Ausztriát, Magyarországot és Szlovákiát, valamint a jövő évi választások után esetleg a Cseh Köztársaságot is magában foglalná. Az FPÖ egyik fő hibájaként azt hozzák fel, hogy „idegenellenes”, mert kívül akarja tartani a migránsokat.

Megjegyzi a cikk szerzője, hogy az FPÖ győzelme Ausztriában a konzervatív pártok elmúlt két évben Európa-szerte aratott sikereinek sorában helyezkedik el. Példaként megemlítették Geert Wilders győzelmét Hollandiában, Giorgia Meloni kormányzását Olaszországban vagy az AfD sikereit Németországban.

A szélsőjobboldali bélyegeket amiatt süthették rá Kickl párjára, mert a menekültek deportálását és Ukrajna támogatásának leállítását is megígérte, valamint az illegális migráció visszaszorításának oldalán van. 

Ugyanezt a jelenséget tapasztalhattuk a francia parlamenti választások alkalmával is. Hiába nyerte meg a békepárti, migrációellenes Nemzeti Tömörülés az első fordulót, a második fordulóra már úgy futott neki a többi párt, hogy összefogtak egymással Marine Le Pen pártjával szemben. Ezzel a módszerrel pedig már évek óta tudják a jobboldali pártot a kormányrúdtól távol tartani. Néhány hónappal ezelőtt ugyanezt jósolták Hollandiában Geert Wilders pártjának is, ők azonban kormányra kerültek. Mindkét országban hatalmas a támogatottsága a Patrióta politizálásnak, mely hosszabb távon még nagyobb sikereket hozhat el Orbán Viktor szövetségeinek. 

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is azon az állásponton volt a Magyar Nemzetnek adott interjújában, hogy "a magyar kormány által régóta következetesen képviselt szuverenista álláspont egyre több támogatóra talál". Hangsúlyozta, hogy ez látszódik az elért választási eredményekből, hogy "Európa ébredezik és változik a széljárás".

A brüsszeli bürokrácia mindig abban reménykedik, hogy ezek a változások, választások csak elszigetelt esetek. Magyarországot is megpróbálják politikai karanténba zárni azért, hogy a magyar álláspont ne erősödjön Európában, és hiába látták a választási eredményekből is, hogy változást akarnak az európai állampolgárok, létrehozták azt a nagykoalíciót, amelyben az eddigi status quót fenntartották

– közölte a szakértő.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!