Gyermekotthonban nevelkedett lányokat dolgoztatott prostituáltként egy szabolcsi banda

Vágólapra másolva!
Egy szabolcsi család férfi tagjai több, kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt is rávettek arra, hogy prostituáltként dolgozzanak nekik külföldön. A nőket megfélemlítették, a pénzüket elvették. A banda egyes tagjai még a saját élettársaikat is munkára kényszerítették.
Vágólapra másolva!

Az illegális családi vállalkozásról még tavaly szerzett tudomást a rendőrség egy feljelentés után. A beszerzett bizonyítékok alapján kiderült, hogy a szabolcsi család Németországban és Svájcban dolgoztat nőket prostituáltként. A fiatal nőket felügyelték és akartuk ellenére kényszerítették őket munkára, amit többnyire panziókban kellett elvégezniük. A banda tagjai rokoni kapcsolatban voltak egymással, a feladatokat felosztották egymás között. A bandát a testvérek egyikének az élettársa irányította. A lányokat az egyik ismerőse vitte ki külföldre, az élettársa pedig intim képeket csinált róluk, majd hirdetéseket adott fel az interneten és leegyeztette a találkozókat a kuncsaftokkal. A lányok neki adták oda a bevételt. 

A pénzüknek csak a felét tarthatták meg, de olyan is előfordult, hogy semennyit sem tarthattak meg, csak a napi megélhetéshez szükséges, minimális pénzt kaptak. 

A banda férfi tagjai voltak azok, akik beszervezték, illetve rávették a lányokat a munkára. A rendőröknek eddig 12 lányt sikerült azonosítaniuk. Ők többnyire érzelmi alapon kezdtek el dolgozni, hogy majd cserébe viszonzást kapnak a férfiaktól. 

Ezen felül valamennyien kiszolgáltatott helyzetben voltak, gyermekotthonban nevelkedtek. 

A banda tagjai teljes kontroll alatt tartották a lányokat, még a munka természetét és időtartamát is meghatározták, ahogy az árakat is. Naponta 600 és 1000 euró közötti összeget vártak el a lányoktól. Naponta 15 órát kellett dolgozniuk, ennyi idő alatt átlagosan 6 ügyfelük volt. 

Forrás. Police.hu

Ha jobban ment az üzlet, akkor akár 10-12 kuncsaftja is volt egy nőnek.

Az így megszerzett pénzt a banda tagjai a családjaikra költötte, vagy egyből felélték, mivel egyiküknek sem volt legális jövedelme. Három év alatt több tízmillió forintot szerezhettek meg így. 

A banda tagjai egy nagy akcióban, 50 rendőr részvételével október 16-án fogták el. Az otthonaikban engedélyeket, feljegyzéseket, telefonokat foglaltak le, valamint intézkedtek arról, hogy a nevükön lévő három házat zár alá vegyék. A rendőrök a banda öt tagját emberkereskedelem és kényszermunka miatt hallgatták ki, majd javasolták a letartóztatásukat, amit időközben a bíróság elrendelt - írja a Police.hu

Ahogy azt korábban megírtuk, egy szabolcsi településen élő 14 éves lány szerelmes lett egy nála idősebb férfiba, majd hozzá is költözött. Később azonban a férfi és az anyja arra kényszerítették, hogy kezdjen el prostituáltként dolgozni. Ha ellenkezett, vagy nem kereste meg a napi elvárt összeget, akkor megverték. A lány közben kétszer is terhes lett, de így is dolgoznia kellett.

Egy salgótarjáni férfi az ismerőse salgótarjáni házában fogva tartott egy nőt és arra kényszerítette, hogy idegenekkel szexeljen pénzért. Tisztálkodási lehetőséget nem biztosított neki, enni pedig csak egyszer adott neki egy nap. Az ismerős tudott róla, hogy a férfi a házában fogva tart egy nőt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!