Akit a többi baloldali közvélemény-kutató is kinevet: Pulai András is Magyar Péterhez próbál dörgölőzni

Vágólapra másolva!
A 2022-es parlamenti választás előtt döntetlent mért a két nagy blokk között a Pulai András vezette Publicus Intézet. Most azzal állt elő, hogy állítólag vezet Magyar Péter pártja a Fidesz előtt. Pulai kapcsán érdemes megjegyezni, hogy korábban a pedofilokkal kapcsolatban próbált érzékenyíteni, valamint a dollárbaloldal botrányában az ő cége is több tízmillió forintot kapott.
Vágólapra másolva!

„Zárul az olló, az ellenzék aktivitása magas, a Fidesz-szavazóknál elbizonytalanodás tapasztalható” – mondta Pulai András 2022-es választás előtt arra utalva, hogy az ellenzéki összefogás beérte a Fideszt. Akkor 47:47-et mért a Fidesznek és a baloldali ellenzéknek, de a választást nagy fölénnyel a Fidesz nyerte. Most megint hazudott valamit. Az október 23-ai események másnapján ugyanis Pulai András által vezetett Publicus Intézet közzétett egy kutatást, amely szerint két százalékponttal előzi Magyar Péter pártja a Fideszt. 

Pulai
Pulai András ismét érdekeset mért

Pulai "kutatásával" kapcsolatban megszólalt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is. Többek között azt írta, birtokába került Pulai András jövő februári mérése, amiben a DK 47, a Tisza 65, a Fidesz 6 százalékon áll. A felmérésből az is látszik, hogy nők körében kevésbé népszerűek Magyar Péter mesterséges intelligenciával fazonírozott ismerkedős fotói, mint Gyurcsány Ferenc tornacipős szabadversei - tette hozzá. 

Így érzékenyített Pulai a pedofília iránt

Pulai András a valósággal semmilyen kapcsolatban nem lévő felmérésein túl közéleti kérdésekben is botrányos megnyilvánulásokra ragadtatja magát. Az egyik ilyen eset 2021 augusztusában történt, amikor a balliberális kötődésű elemzőközpont vezetője a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában azt mondta, a pedofília betegség, így együtt lehet érezni az abban szenvedőkkel. „Egyrészt bűncselekmény, másrészt a tudomány mai állása szerint betegség. A kettő együtt alkalmas arra, hogy valaki tényalapú vagy művészszerű alkotásban mutassa be azt a szenvedést, amit sok pedofil beteg is átél” – mondta Pulai. A műsorban egyébként arra reagált, hogy az egyik streamingszolgáltató egy olyan filmet tűzött műsorára, amely nyíltan a pedofília iránt érzékenyít.

Később, 2022. január 17-én Pulai a gyermekvédelmi népszavazás kapcsán azt vetette fel, hogy ezzel az erővel akár tarthatnánk referendumot arról is, hogy 1956 forradalom volt-e, vagy esetleg „ellenforradalom”.

Mindezek mellett az is kiderült Pulairól, hogy a dollárbaloldal amerikai pénzeiből az ő cége is bőségesen kapott. A közvélemény-kutatásokkal és politikai elemzésekkel foglalkozó vállalkozása korábban a Gyurcsány-kormánnyal szerződött, de az utóbbi években is kapott megbízást a Demokratikus Koalíciótól, illetve rendszeres beszállítója baloldali önkormányzatoknak, és partneri kapcsolatban áll a Soros-hálózat egyes intézményeivel is. A választási kampányhoz közeledve a Publicus 2021-ben a rekordot jelentő 199,2 millió forinttal megduplázta az egy évvel korábbi 101 milliós bevételét.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!