Szijjártó Péter: A biztonságos és kedvező árú földgázszállításról írt alá megállapodást Magyarország és a Gazprom

Vágólapra másolva!
Kiegészítő kereskedelmi szerződést írt alá a magyar MVM és az orosz Gazprom vállalat, aminek köszönhetően továbbra is versenyképes áron érkezik majd az orosz földgáz Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a magyar kormánynak az a feladata és kötelessége, hogy az ország energiaellátása egyrészt hosszú távon biztonságban legyen, másrészt pedig ez olyan versenyképes áron történjen, amely lehetővé teszi a rezsicsökkentés eredményének fenntartását. 

A földgázellátás esetében erre a két szempontra a garancia Magyarország és Oroszország, illetve Magyarország és a Gazprom korrekt együttműködése 

- tette hozzá. A tárcavezető azt írta, az ellátás biztonságát a 2021-ben 15 évre megkötött hosszú távú szerződés, az árak versenyképességét pedig azok a folyamatosan megkötött kiegészítő kereskedelmi szerződések jelentik, melyek csökkentik a megvásárolt földgáz árát. Ennek a gyakorlatnak köszönhetően idén versenyképes áron 6,7 milliárd köbméter orosz eredetű földgáz érkezik Magyarországra - tudatta. Csütörtökön az MVM és a Gazprom megállapodást írt alá ennek, a Magyarország számára kedvező gyakorlatnak a fenntartására - tájékoztatott közösségi oldalán Szijjártó Péter. 

Magyarország kormányának az a feladata és kötelessége, hogy az ország energiaellátása egyrészt hosszú távon biztonságban...

Posted by Szijjártó Péter on Thursday, October 10, 2024

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!